Mesterházy: a Jobbik ellen eljárás, Gyöngyösinek feljelentés
2012. február 10. péntek 14:45

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnökét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő.
Steiner Pál pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a feljelentést a legfőbb ügyészségen tették, noha a vádhatóságnak véleményük szerint hivatalból kellene eljárnia a jobbikos képviselővel szemben.
Az MSZP-s politikus azt is bejelentette, hogy a pártelnökkel közösen a XI. és XXII. kerületi ügyészségen törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett a Jobbik ellen, miután Gyöngyösi Márton a párt politikusaként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.
Az MTI kérdésére Steiner Pál közölte: a törvényességi ellenőrzés során az ügyészség azt vizsgálja, hogy a Jobbik tevékenysége megfelel-e az alaptörvénynek, és ha működését alkotmányellenesnek találja, a folyamat vége a párt feloszlatása lehet.
Képünkön Hegedűs Tamás (elöl), valamint Dúró Dóra és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselői érkeznek a párt parlamenti frakciójának kétnapos zárt ülésére a Képviselői Irodaházban, február 9-én.
Forrás: MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Orbán Viktor: vétójog nélkül nincs...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

