Majd' 400 alkalommal kellett beavatkozni a tűzoltóknak

2017. január 14. szombat 14:30

Majd' 400 alkalommal kellett beavatkozni a tűzoltóknak

A téli időjárás miatt szombat reggelig összesen 384 alkalommal kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.

Az észak- és nyugat-magyarországi régióban összesen 21 útszakaszt kellett lezárni, 16 esetében pedig forgalomkorlátozást vezettek be.

A télies időjárás miatt összesen hét megye 95 településén nem egészen 18 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, a szolgáltatók folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, várhatóan még szombaton sikerül mindenhol újraindítani a szolgáltatást.

A meteorológiai előrejelzés szerint kora délutánig a havazás inkább a Tiszántúlon folytatódik, de az általában pozitív hőmérséklet miatt jelentős réteg ott sem tud kialakulni.

Az OKF tájékoztatása szerint a műveletekben 174 hivatásos, valamint 61 önkormányzati és önkéntes egység vett részt több mint ezer fővel és kétszáz eszközzel. A főigazgatóságon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest, Somogy és Zala megye területén operatív törzsek működtek. Ezek péntek késő este, illetve szombat reggel befejezték a munkát.

Képünk illusztráció.

MTI