Juhász Péter is demonstrált a marihuána legalizálása mellett

2013. április 20. szombat 20:08

Juhász Péter is demonstrált a marihuána legalizálása mellett

Az orvosi marihuána legalizálásáról szóló párbeszédet sürgetnek civilek, szervezésükben több mint kéttucatnyian jelentek meg Budapesten, az V. kerületi Városháza parkban szombaton.

A szervezők elmondták, azt szeretnék, ha Magyarországon is elindulhatna egy szakmai egyeztetés a kérdésről civilek, orvosok, politikusok és szociális szakemberek között.

A rendezvényen megjelent Juhász Péter, a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség társelnöke, a Milla Egyesület korábbi vezetője is. Juhász Péter neve a könnyű drogok legalizálását célul tűző Kendermag Egyesület vezetőjeként vált ismertté.

A demonstráció helyszínén feltűnt egy ember, aki az Együtt 2014 logóját ábrázoló táblát tartott a kezében. A férfi távozott a helyszínről, miután az egyik szervező arra kérte, takarja le a táblát, mert nem politikai megmozdulásról van szó.

Juhász Péter ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az Együtt 2014-nek nincs köze a rendezvényhez. Szerinte a táblát provokációs céllal hozhatták a Városháza parkba.


Képünkön:
 Juhász Péter, a Milla egyesület elnöke (balra) a Global Marijuana March budapesti rendezvényén.

Fotó: MTI - Fotó: Szigetváry Zsolt