Hoppá: gyanúsított lett Kapolyi, a milliárdos szocdem, volt MSZP-s képviselő

2012. február 06. hétfő 20:24

Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót, a szociáldemokrata párt elnökét, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét - értesült az MTI Hírcentrum hétfőn. Kapolyi a Kádár-rendszerben miniszteri stallumig vitte.

A politikus, üzletember ellen a Magyar Villamos Művek 2007 és 2008 közötti gazdálkodásával kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók szerint Kapolyi Lászlónak köze volt ahhoz, hogy a cég több, az államnak milliárdos veszteséget okozó üzletet kötött. Az MTI Hírcentrum úgy tudja, Kapolyi László tagadja, hogy bűncselekményt követett el.

A Hír TV honlapján az NNI közleményére hivatkozva azt közölték: a politikust kihallgatták, szabadlábon védekezhet. Hozzátették, hogy a Vértesi Erőmű 2009-ben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Kapolyi érdekeltségébe tartozó cég áramvásárlásai miatt.

A cég belső vizsgálata szerint az ügyletek során 10 milliárd forint kerülhetett a Magyar Villamos Művektől Kapolyi László cégén keresztül egy offshore vállalkozáshoz - írták.


Forrás: MTI

13 hozzászólás

 
  • 13. re11-12 - 2012. február 07. kedd 21:05
    Két aberrált munkásőr hozzászólása akik súlyos amnéziába szenvednek. A svábságra kenni a komcsi disznóólat azért az nagyon kemény hazugság.Ettől nagyobb hazugságot kitalálni sem lehetne, nem kellene mindennap totál részegre inni magatokat és akkor másképp látnátok a világot. Azért az is kemény hogy az Égési osztály a Jogi kar meg audiológiai a kapolyinak köszönhető, nagyon elkábítottak az elvtársaitok. A több tíz milliárdjai nem zavarnak titeket pedig "4 millióan éheznek" Magyarországon, ja az övé az megérdemelt pénz. Józanodjatok nem azért lehet pálinkát főzni hogy állandóan részegek legyetek.
  • 12. az orosz bányagépek - 2012. február 07. kedd 19:41
    működtek. A nyugati marketingnek köszönhető, és a szocialista rendszer lehetőségeit kihasználó, a rendszerrel lapulva szembeszálló, kitelepitett sváb rokonokkal rendelkező bányamérnökök ,szerezték be a nyugati gépeket. Ezeket ugy kell tekintenünk, mint érdekes kisérleteket, még ha sokba kerültek is (volt ilyen vélemény), mert ha m,egvették, használni is kell azokat. Minden gép, gépcsoport Pécsett is Komlón is egy-egy személyhez köthető - épp Kapolyihoz nem. Az ilyen Quertek milyen gépet tudnak, amit a Mecsekben lehet használni? A bányába kivülről bebeszélni a legkönnyebb.
  • 11. bizony a liasz - 2012. február 07. kedd 19:30
    program nem a Kapolyitól ered, hanem a derék pécsi bányamérnököktől, akik közül egyik sem adott hangot ellenvéleménynek holott a Liasz kötetek egyikében szerepel a 150 éves megtérülési idő lehetősége és kifejtése. Ami meg a diszdoktorságot illeti, bizony igen sok közvetlen és közvetett tudományos támogatást nyujtott a POTE-nek és megengedőleg vette tudomásul a szén- és ércbánya akkor bizony sulyos millióinak odajuttatását a városnak a lakótelepekhez, az egyetemnek. Talán az Égési Központ, a Jogi Kar, az audiológia, a harkányi és sikondai kórház tudna mesélni ezekről..
  • 10. .., - 2012. február 07. kedd 13:00
    Bizony bizony, ha megnézed a képviselők bevallott jövedelmét tavalyról és összeveted a vagyongyarapodásukkal akkor egész érdekes dogokat fogysz találni!! a bevallott jövedelmük többszöröse a vagyongyarapodásuk!! Csak nem minden képviselő főnyereményt nyert valamelyik szerencsejátékon? Hát ezt is érdemes lenne megvizsgálni az adóhatóságnak

Új hozzászólás