Hollik István: két éve a béke pártján állunk
2024. február 24. szombat 14:06
A kormánypártok két éve kitartóan a béke pártján állnak, és továbbra sem fogják hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba - jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján, szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
Hollik István emlékeztetett: két éve tört ki a "véres háború a szomszédunkban", ami nap mint nap emberek százainak életét követeli.
"Együttérzünk az özveggyé válókkal és azokkal a családokkal, akik szeretteiket vesztették el az öldöklésben" - fogalmazott.
Kiemelte: a kormánypártok álláspontja két éve az, hogy a háborút nem pénzelni, nem fegyverekkel ellátni, azaz eszkalálni kell, hanem véget kell annak vetni.
"Mi két éve kitartóan és továbbra is a béke pártján állunk, szorgalmazzuk minden fórumon az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat" - mondta.
Ugyanakkor - tette hozzá -, sajnálattal látják, hogy a véleményükkel továbbra is egyedül vannak. Brüsszel és a "magyar dollárbaloldal" a háború pártjára állt. Továbbra is erőltetik a teljesen elhibázott szankciós politikát, ami - mára már mindenki számára nyilvánvaló módon - leginkább Európának, az európai embereknek és az európai gazdaságnak árt, a háborút viszont nem képes megállítani - értékelt.
Hiába telt el két év, Brüsszel és a "dollárbaloldal" továbbra sem hajlandó megváltoztatni a háborúpárti álláspontját, továbbra is a fegyverszállítást és a szankciókat erőltetik, és ezzel nemet mondanak a békére - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
"Mi, a Fidesz-KDNP azonban továbbra is nemet mondunk a háborúra, de igent mondunk a békére, és továbbra sem fogjuk hagyni, hogy Magyarországot ebbe a háborúba belesodorják" - hangoztatta Hollik István.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Záporok, zivatarok zavarhatják a...
- Itt van a kincset érő öt szám, nézze...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Vezérkari főnök: a hadseregnek fel...
- Május 20-ig lehet nevezni a Virágos...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Egy hónapja nem találnak egy 14 éves...
- Ritka fészkelő, uhu költ a szomszédban