Fidesz: tűrhetetlen, ami Debrecenben történt

2015. június 30. kedd 14:26

Fidesz: tűrhetetlen, ami Debrecenben történt

Tűrhetetlennek és felháborítónak nevezte a debreceni migrációs tábornál előző nap történteket Pósán László, a Fidesz debreceni országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hétfő délután a debreceni migrációs tábor mintegy száz lakója a tábor melletti 471-es számú úton garázdálkodott, botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat, autóbuszokat, felgyújtották az út menti kukákat.

Pósán László szerint látszik, hogy az olyan nagyságrendű illegális migráció, mint a jelenlegi, közvetlenül is fenyegetheti az emberek élet- és vagyonbiztonságát, ezért megálljt kell parancsolni a "népvándorlásnak".

Debrecen kormánypárti parlamenti képviselői nevében megerősítette: álláspontjuk szerint zárttá kell tenni a hazai befogadóállomásokat, vissza kell térni azokhoz a 2012 előtti idegenrendészeti szabályokhoz, amelyeket európai uniós nyomásra kellett módosítani. Mint fogalmazott, 2012 előtt a befogadóállomások nem voltak "átjáróházak".

Pósán László azt mondta, az EU javaslataitól függetlenül zárttá kellene tenni a táborokat, az azonban, hogy ez hogyan kivitelezhető, a kormányra tartozik.
Reményét fejezte ki egyben, hogy a debreceni tábor előbb-utóbb megszűnik.

A táborok zárttá tételével összefüggésben Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón azt mondta: ha a kormány nem akar uniós normát szegni, akkor nem tud változtatni a hatályos szabályokon, de kezdeményezheti a módosítást az EU-ban, és miután a migráció szinte az egész európai közösségnek súlyos kérdés, "azt várjuk, hogy az EU is lép ezen a területen".

Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn előterjesztett javaslataival kapcsolatban Gulyás Gergely megismételte a Fidesz álláspontját: ezek az intézkedések elősegíthetik, hogy Magyarország ellenállhasson annak a példátlan migrációs nyomásnak, amely az EU-n belül ma a legfenyegetettebb országgá teszi Magyarországot a bevándorlás szempontjából.

A szerb-magyar határ zárása ügyében a fideszes képviselő kérdésre úgy fogalmazott, lehet, hogy Szerbia sérelmezi a műszaki határzár létesítését, de az nem feltétlenül ellentétes a szerb érdekekkel sem, mert nagy mértékben csökkentheti a rájuk háruló nyomást is.

Képünkön: rendőrök állnak készenlétben a debreceni migrációs tábor bejáratánál június 29-én. A környékbeliek elmondása szerint a tábor mintegy száz lakója autókat rongált meg és kukákat gyújtott fel. A táborlakók kiabáltak a kiérkező rendőrök felé. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlése két menedékkérő között vallási indíttatású nézeteltérés alakult ki a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadóállomásán. A konfliktus elmérgesedett, abba az állomáson tartózkodó menedékkérelmet benyújtók közül több százan kapcsolódtak be.

MTI - Fotó: Czeglédi Zsolt