Dörner György és Lezsák Sándor is végső búcsút vett Csurka Istvántól
2012. február 18. szombat 16:04

Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka István szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az '56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.
Az életének 78. évében, február 4-én elhunyt Csurka Istvánt méltatva Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke "küzdőtársról, barátról" emlékezett meg. Leszögezte: Csurka István radikális volt, de nem szélsőséges, életútját a magyarság iránti szeretet határozta meg.
Kiss Gy. Csaba, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja az íróról, a szervezet egykori tagjáról beszélt. Kiemelte: Csurka István a magyar dráma megújítója volt, életműve a legnagyobbakéhoz mérhető.
Kovács László, a Magyar Igazság és Élet Pártjának alelnöke megjegyezte: a párt elnökének halálával "a hallgatás falai", amelyek az életművet övezték, leomlottak.
Dörner György, az Új Színház igazgatója Reményik Sándor a Halotti beszéd a hulló levelekhez című versével búcsúzott az írótól.
Képünkön: végső búcsú Csurka Istvántól.


4 hozzászólás
Szerencsére a temetést, a búcsúztatók mondandóját nem ez a stílus jellemezte, mint az első hozzászólást. Tudom. Ott voltam.
Emelkedett volt. Szép volt. Rengetegen voltunk.
Mondd, te embernek tekinted magad egyáltalán? Mert én nem tekintelek annak.
re 1: Bár W. Houston zenei stílusa nem a kedvencem, de a "feka" jelzőt kikérem a tragikusan elhunyt énekesnő nevében. Az ember értéket szerintem nem a bőrszíne határozza meg, vagy az, hogy hányan vannak a temetésén.
A temetésén többen voltak mint a feka W Houston temetésén.