Az MSZP a miniszterekkel fizettetné ki az elmaradt béreket
2015. december 06. vasárnap 12:17
Az MSZP azt javasolja, hogy minden miniszter a saját vagyonával álljon helyt az általa irányított területen dolgozó emberek fizetésének késedelme vagy elmaradása miatti károkért.
Az ellenzéki párt vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a közszférában dolgozó emberek százezreinek nem érkezett meg időben a fizetése. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - szintén közleményben - azt nehezményezte: több tízezer pedagógus nem kapta meg a fizetését a jogszabály és a kollektív szerződés által garantált időben.
Az MSZP alapos vizsgálatot sürget a késve érkező és rosszul számfejtett fizetések ügyében, a PDSZ a felelősök megnevezését és elszámoltatását követeli.
A Magyar Államkincstár (MÁK) pénteken a témával foglalkozó sajtóhírekre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy nem ő a felelős a bérek esetleges csúszásáért, a kifizetéseket az intézmények indítják. A MÁK a jogszabályban előírt határidőre elkészítette a novemberi főszámfejtést, az ehhez kapcsolódó utalási állományokat és listákat, amelyeket december 2-ig megküldöt
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Pécs Szépét választották a második...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...