Az idei büdzsé módosítását készíti elő a parlament

2015. május 26. kedd 09:13

Az idei büdzsé módosítását készíti elő a parlament

Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyalja utoljára az idei büdzsé szerdán elfogadni tervezett módosításait, amelyek az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépéshez, illetve a budapesti tömegközlekedés pénzügyi helyzetének stabilizálásához nyújthatnak fedezetet.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az első napon megszokott kétórás interpellációs időszak következik.

A fideszes Bánki Erik ekkor arról kérdezheti a nemzetgazdasági minisztert, hogy mennyivel csökkennek az emberek mindennapi terhei a jövő évi adótörvények alapján. Gúr Nándor (MSZP) ugyanakkor "Romló foglalkoztatottsági adatok, növekvő munkanélküliség" címmel benyújtott interpellációval fordul Varga Mihályhoz, akitől a jobbikos Volner János azt kérdezi majd, hogy a kormány mikor ismeri be, hogy képtelen megbirkózni az államadóssággal. A nemzetgazdasági tárcavezetőhöz az LMP-nek is lesz kérdése, Szél Bernadett arra vár választ, hogy a kabinet mit üzen a kivándorló magyaroknak.
Az első ülésnap végén a szerdán elfogadni tervezett előterjesztésekről mondhatják el utoljára véleményüket a képviselők.

A tervek szerint szerdán reggel egyebek mellett zárószavazás várható az idei költségvetés módosításáról is, Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával.

A szavazásokat követően kezdődhet meg a 2016-os költségvetés általános vitája, amelyre péntekig összesen 30 órás időkeret áll rendelkezésre. A parlament ezt követően még szombaton is ülésezik, amikor a képviselők a jövő évi adóváltoztatásokról is elmondhatják véleményüket.

(mti)