A Mura apad, a Zalán azonban jelentős az áradás

2014. szeptember 17. szerda 11:51

A rekordvízállás után jelentősen apadt szerdára a Mura, ahol továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Zalán ugyanakkor nagy tömegű árhullám vonul le, ami néhány óra alatt egy méterrel emelheti meg a vízszintet - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdán az MTI-vel.

A Mura Letenyénél jelentősen apadt a hétfő esti 554 centiméteres rekord vízálláshoz képest, szerdán 10 órakor 467 centiméteren állt a vízszint. Murakeresztúrnál a folyó kedd reggel 8 órakor tetőzött, szintén rekordot döntő, 585 centiméteres szinten, szerda reggelig azonban már több mint fél métert apadt, délelőtt tíz órakor 529 centiméteren állt a vízmérce.

A folyó teljes szakaszán további zavartalan apadás várható, de a harmadfokú árvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. A vízügyi szakemberek előrejelzése szerint várhatóan szombatra csökken az elsőfokú készültségi szint, vagyis 380 centiméter alá a vízszint.

A huszonöt zalai vízügyi szakembert a többi vízügyi igazgatóságtól átvezényelt százhúsz műszaki szakember egészíti ki. Murarátka, Letenye, Tótszerdahely, Molnári és Murakeresztúr állami védvonalain továbbra is fokozott védekezési feladatokat látnak el, Murakeresztúron buzgár, fakadó víz, szivárgó víz vagy csurgások esetére 25 ezer töltött homokzsákot tároltak be, de a homokzsákokból épített ideiglenes védműveket - az apadástól függően - mindenütt elbontják.

A Zalán kedd éjfélkor Kehidakustány térségében 213 centiméteres magassággal tetőzött, szerda reggelre azonban csak egy centimétert apadt a víz szintje. Nagy tömegű árhullám vonul le a folyón, ezért szerda reggelre intenzívebbé vált a vízszintemelkedés Zalaapátinál. A szakemberek számításai alapján a Zala a 330 centiméteres magasságot jelentő harmadfokú készültséget meghaladó szinten, várhatóan 380 centiméter körül tetőzik majd késő délután. A folyó vízszintje délelőtt tíz órakor ott még csak 276 centiméter volt.

A Zalán jelenleg elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, a vízügyi szakemberek, a gátőrök folyamatosan járőröznek, figyelőszolgálatot látnak el a kritikus szakaszokon. Zalaapátinál a jobb parti töltést nyúlgát építésével erősítik meg.

A Kis-Balatonnál változatlanul négy belvízvédelmi szakaszon folyik védekezés, harmadfokú készültség mellett nyolc szivattyútelepen folyamatos a belvíz átemelése. Eddig már 1,6 millió köbmétert szivattyúztak át. A belvíz belterületet, lakóházakat továbbra sem veszélyeztet, ugyanakkor 440 hektárnyi mezőgazdasági terület áll víz alatt.

(mti)