Tollas-paradicsom, indonéz mesterrel

A névadó cég vezérigazgatója, Zsolt László elragadtatással és érezhető hozzáértéssel beszél kedvenc sportágáról. Pedig ő maga sosem volt sem profi, sem igazi amatőr versenyző. „Egyszerűen megszerettem, szép sport, nem?", egyszerűsíti le a dolgokat az indíttatást puhatoló kérdésünkre.

E „szerelemnek" aztán igazán áldásos hatását élvezheti a 2003-ban alakult klub valamennyi tagja, hiszen a piacvezető hazai biztonságtechnikai társaság vezérigazgatója az egyesületnek is éppoly gondos és alapos gazdája, mint többmilliárdos forgalmú cégének.

Amire a legfrissebb példával a Basamalom és az Ipari út sarkán épülő sportcsarnokuk szolgálhat. A nemzetközi szabványoknak megfelelő, a sportág hazai palettáján példa nélküli létesítményben kilenc pályát festenek majd föl a parkettre (ez három, egymás mellé tett kosárlabda-pálya mérete!). A kilencméteres (ugyancsak előírt) belmagasság pedig a legtechnikásabb játékosok nagyívű labdameneteinek is tág teret enged.

Természetesen az ehhez illő kiszolgáló létesítmények (öltözők, kondiszoba, büfé stb.) sem hiányoznak majd - míg a sportág mai hazai népszerűségét alapul véve nézőtérként egyelőre a karzat, ha később szükséges, mobil lelátók szolgálnak majd.

A méreteken ámuldozva megjegyezzük, itt akár kézimeccseket is rendezhetnének, ám Zsolt László már a gondolatnak is megálljt parancsol: „Na, azt az egyet nem! A tollason kívül itt más labdát senki nem fog látni. Ők jól elférnek másutt is, ez a csarnok ennek a sportágnak lesz a hazai bástyája", mondja.

„Aki viszont tollasozni akar, azt az utcáról is szívesen fogadjuk, a kapu mindig nyitva áll majd azok előtt is, akik nem versenyezni, csak egy jót játszani akarnak", folytatja. „Ugyanakkor nem titkolt célunk, hogy a legrangosabb hazai, később nemzetközi viadalok házigazdáiként is öregbítsük majd a klub hírnevét."

Nem mintha eddig is nem ezt tették volna, a Multi Alarm SE ugyanis minden téren példaként szolgálhat az amatőrsportban. Röpke öt évük alatt széles utánpótlás-bázist építettek ki, fiataljaik a 22-szeres magyar bajnok játékos-edző, Károlyi Ákos irányításával már a korosztályos válogatottakban is vitézkednek.

Első csapatuk a csb másodosztályának bajnokaként az élvonalban szerepel, de már a második csapat is megkezdte az alulról építkező menetelést. És mert játékosaikból a legjobbat-legtöbbet akarják kihozni, vezetőedzőnek leszerződtették az indonéz Budisantoso Daryono-t - a név hallatán leplezni sem próbált sportágbeli tájékozatlanságomat a „mintha a fociban Alex Fergusonról beszélnénk" barátságos félmondattal oldva.

A várhatóan kora őszi csarnokavatóig még a Tiborc utcai iskolában játszó tollaslabdázók hamarosan ideális, vagy ha olyasmi lehetséges, annál is jobb körülmények között sportolhatnak. Én pedig a már az ég felé meredő monumentális betongerendák és a kiszolgáló-épület álló falai között lépkedve végül csak fölteszem Zsolt Lászlónak, a sikeres üzletembernek a kérdést, vajon milyen hasznot remél a - saját bevallása szerint jó kétszázmilliós - befektetéstől.

„Nem olyasmit, mint aki a fociba forgat például súlyos milliókat, neki ugyanis van rá reménye, hogy például a játékoseladásokból hosszabb távon busás haszonhoz juthat. Nekem nem ez a célom. Egyszerűen a szó klasszikus értelmében vett polgárnak vallom magam, akinek kötelessége valamit vissza is forgatni oda, ahonnan ki tudott venni", mondja magától értetődően.

„A tollaslabda támogatása és ez a csarnok ugyanis nem anyagi hasznot célzó, hanem a fiatalság jövőjébe történő befektetés. Én annak örülök, ha látom, hogy a gyerekeink sportolnak, és nem például az utcán flangálnak, vagy csak a számítógép előtt ücsörögnek. Azt ajánlom mindenkinek, ragadjon egyszer ütőt a kezébe, meglátja, milyen lélekemelő, kellemesen fárasztó, egészséges kikapcsolódás", adja meg végül tollaslabda-szeretete alfáját-omegáját Zsolt László.

Jó itt Pécsett ilyet is látni-hallani.

Sz. Zs.