FRISSÍTVE: Papp Lajos levele

2008. június 24. kedd 08:39

FRISSÍTVE: Papp Lajos levele
Mint tegnap nyilvánosságra került, nyugdíjazását kérte Papp Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója, hogy véleményt nyilváníthasson az egyetem és a klinika helyzetéről. Ezúttal egy a Pécsi Újság.hu-nak elküldött levelet ismertetünk.

A neves szívsebész a PTE gazdasági igazgatójának írt, de ismeretlen által a laphoz is eljutott négyoldalas levelében tudatta döntését, emellett keményen bírálta egyetemi intézkedések sorát, a felsőoktatási intézmény négymilliárd forintos adósságáért pedig a kormányzatot tette felelőssé.

Papp Lajos "vádpontokba" szedve sorolta fel a pécsi egyetemi vezetők, döntéshozók általa vélt mulasztásait, illetve ezek negatív következményeit - írta az Új DN.

A lap megkeresésére Papp Lajos megerősítette: valóban beadta nyugdíjazási kérelmét. Elmúlt hatvan éves és szeretné visszanyerni "véleménynyilvánítási szabadságát". Amíg a folyamat le nem zárul, nem nyilatkozhat az egyetem ügyeiről.
A professzor ugyanakkor furcsállta, hogyan kerülhetett levele illetéktelen kezekbe.

A cikk írója emlékeztetett rá, hogy Kollár Lajos, a Klinikai Központ főigazgatója június közepétől a hónap végéig leállíttatta a szívcentrumban a nem sürgősségi műtétek elvégzését. Papp Lajos akkor nem óhajtotta kommentálni a döntést arra hivatkozva, hogy az egyetem ügyeiről nem nyilatkozhat.

Annyit azonban megjegyzett: "rövidesen olyan helyzetbe kerül, hogy nyilvánosan is elmondhatja véleményét".


FRISSÍTVE
(Szerda, 09:30)

Időközben lapunkhoz is eljuttatták Papp Lajos professzor Imhof Gáborhoz, a PTE gazdasági főigazgatójához múlt héten írt levelét. Az alábbiakban kommentár nélkül, másolatban közöljük:



FRISSÍTVE:
(15:00)

Az elmúlt percekben Miseta Attila professzor, az ÁOK dékánhelyettese kommentárban válaszolt egy olvasónk felvetéseire. Az alábbiakban a professzor írását közöljük, mely több korábbi kérdésre is tényszerű válasszal szolgál, s mely megtalálható a 87. számú kommentben is:

"Miseta Attila, prof. dr., PTE, ÁOK, Gazdálkodási és Diákjóléti Dékánhelyettes - 2008. június 25. szerda 14:32 87.

Tisztelt Sz. István Úr!

Természetesen nem az Ön hibája, hogy az egyetemen belüli helyzetről nem kellő mértékben tájékozott... Ehhez kívánok Önnek és az olvasóknak néhány adalékot adni.

A PTE ÁOK belső adóssága jelenleg 1 Milliárd forint körüli összeg. Sajnos az ÁOK-tól 2000 óta függetlenül gazdálkodó klinikumnak az adóssága valóban az Ön által említetthez hasonló mértékű. AZ ÁOK kezeli az OM (oktatási) míg a Klinikum az OEP (egészségbiztosítás) forrású pénzeket.

Az ÁOK az idegen nyelvű oktatás felfutásának köszönhetően az elmúlt 2 évben 330MFt-ot törlesztett belső adósságából. Sajnos a Klinikum az ismert egészségügyi rendelkezéseknek a baranyai és pécsi egészségügyi integráció kudarcának és nem utolsósorban az előnytelen telephelyszerkezetnek betudhatóan tovább növelte a veszteségeit.

Ezek részleges kompenzálására az ÁOK az elmúlt években a Klinikum irányába történő oktatási átfinanszírozást is növelte. Megjegyzem, hogy az ÁOK befizetése az egyetemi büdzsébe hallgató - arányosan 4-5-szörösen múlja felül a többi karokét kivéve Művészeti Kart. Ennek oka az képtelen helyzet, hogy a befizetések alapja a hallgatói normatíva összege.

Elfelejtődik az a tény, hogy a központi irányításnak pontosan ugyanannyi gondja van minden kar hallgatóival-dolgozóival. Sajnos a Klinikumot terhelő „overhead" is óriási. Azaz a volt POTE vertikum létrehozása önálló gazdálkodással független egyetemként vagy valós gazdálkodási kompetenciával rendelkező Centrumként jelentős tartalékokat szabadítana fel amik akár adósságszolgálatra is mobilizálhatók lennének.

Mivel a vita a Szívgyógyászati Klinika körüli sajnálatos események kapcsán alakult ki, hadd jegyezzem meg, hogy személyes tapasztalataim Papp professzor úrral, tanártársammal szinte kizárólag pozitívak, különösen a betegek irányába meglevő elkötelezettségét és emberi tartását illetően. Végtelenül sajnálatos lenne, ha az igazgatóságtól (s nem a gyógyítástól, mert azt nem tud) visszavonulna!

Prof. Dr. Miseta Attila Dékánhelyettes"


EQM - MTI - Fotó: Dittrich Éva