Lovasi: impotensek a városvezetők

2008. május 20. kedd 23:51

Lovasi: impotensek a városvezetők
A mai magyar politika, annak elitje, a városvezetők és a társadalom is megkapta a magáét azon a kedd esti rendezvényen, amelyet az Ökopolitikai Műhely rendezett. A felszólalók - Herbert Tamás, Wildmann János, Schiffer András és Lovasi András bajaink megoldásának lehetőségeit is felvillantották.

A civil szerveződések érdekében elkötelezett embereket látott vendégül Hajnal Klára, az egyetem természettudományi karának adjunktusa. Az Ökopolitikai Műhely azon céljának elérését szerették volna segíteni, hogy a társadalom alján lévők aktívabban vállaljanak részt a közéletben.


NÉZZEN FOTÓKAT AZ ESEMÉNYRŐL! KLIKK IDE!

Schiffer András, mint a Védegylet Budapesten ügyvédként dolgozó munkatársa, azt igyekezett hangsúlyozni, milyen fontos a társadalom szerepe a döntéshozatalban, s hogy milyen erők rejlenek a civilek kitartásában. Mint utalt rá, a mai magyar társadalom a nyugati tőkének, a gazdaságnak, s egy technokrata, neoliberális kormány ténykedésének van alárendelve. Szerinte rendkívül alacsony a demokrácia szintje, s helyzetünket súlyosbítja, hogy mindezt szó nélkül tűrjük.

A jogvédő szerint manapság nemcsak a politikai, de a közösségi erkölcs is hiányzik. A társadalmat egyéni túlélési stratégiák jellemzik, és nincs, vagy igen ritka az igazi, közösségi véleményalkotás. Utalt rá: nem az a feladatunk, hogy karba tett kézzel nézzük a politikai elit és az oligarchák ügyleteit, hanem hogy egy új együttélési formát hozzunk létre.

Herbert Tamás patológus, a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője szerint napjainkban a politika mindent behálóz, hiszen abban mindenki részt vesz, aki véleményt alkot a napi kérdésekben. A közállapotok hasonlítanak a daganatos betegségek kórisméjéhez, mondta: az országban nagyon kis csoportok a társadalom kárára gazdagodnak meg, csakúgy ahogyan a daganat a gazdaszervezet terhére növekszik. A végeredmény is hasonló lehet szerinte, ezért a társadalomnak a maga eszközeivel kell fellépnie, s a demokráciát alulról kell újraszervezni.

Wildmann János közgazdász szerint a politika nem hatalmat jelent, mint ahogy azt a jelenlegi elit gondolja, hanem a köz ügyeibe való beavatkozást. Szerinte ugyanakkor a jelenleg az ország ügyeit eldöntők lenézik a társadalmat, s az emberek javaslatait olykor semmibe veszik.

A gyenge hatalom, egy még gyengébb végrehajtó rendszerrel védi magát - ráadásul neoliberális politikájával a társadalom legalapvetőbb értékeit dönti romba. Utalt rá: hazánkban ma egyetlen érdek van, mégpedig a gazdasági. A fogyasztó társadalom pedig elsatnyult, s már szinte nem is harcol érdekeiért. Mint mondta, mielőbb le kell váltani a jelenlegi garnitúrát, s a társadalmat is újra kell szervezni.

Értelmiségiként ő is ezért harcol.

Lovasi András, a Kispál és a borz frontembere amolyan tamáskodó szerepben hallgatta társai megváltó gondolatait.

Mint kifejtette, korábban volt egy pozitív jövőképünk, még ha "kicsit messzire lőtték is fel", manapság azonban a jövőtől való félelem az általános. Mint mondta, a kisember amint reggel elhagyja otthonát a Nagy Testvér pásztázza minden mozdulatát - utalva ezzel a különböző hivatali ellenőrzésekre. Már ez magában hordozza a folyamatos stresszt, amit csak fokoz a kilátástalanság és a gazdasági nehézségek.

Utalt rá: manapság az ember már magánkapcsolatait is gazdasági érdekek mentén alakítja ki, s igazából mára nem is vagyunk képesek őszinték lenni egymással.

„Irracionalitás jellemzi egész életünket, s lassan azokat vetjük ki, akik megpróbálnak normálisan gondolkodni" - mondta.

A közönségtől érkező kérdésre a pécsi EKF-es viszonyokról is beszélt:

Szerinte már biztosan nem lesz olyan hatása a programnak, mint azt korábban hitték. Azok után, hogy a pályázat győzött, a politika rátenyerelt az „üzletre", s kiszorította a „nem pártkatona" civileket a rendszerből. Viccesen hozzátette, bizakodó, hiszen amikor a kormány és a város végre megegyezik a milliárdok sorsáról - azaz, hogy a pénz egy része milyen érdekkörökhöz vándorolhat - a megvalósításhoz ismét segítségül hívják majd a kulturális élet jeles képviselőit.

A jelenlegi pécsi városvezetésről  azt mondta, a "tolleri diktatúra" után most kiegyensúlyozottan, de impotensen vezetik a várost - hiszen érdekérvényesítő képességük gyakorlatilag nincs a vezetőknek.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva