A pécsi megyéspüspök, Felföldi László lesz a csíksomlyói szentmise szónoka

A pécsi megyéspüspök, Felföldi László lesz a csíksomlyói szentmise szónoka
A csíksomlyói kegyhely közleménye szerint május 18-án, szombaton 10.30-kor a kegytemplom előtti térről indul a kordon a Nyeregbe, ahol 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál, ahol a szentmise szónoka Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke lesz. A búcsúi szentmisét, mely a magyar nép legnagyobb zarándoklata, a DUNA TV élőben közvetíti majd.  A csíksomlyói kegyhely ferences őrei minden évben mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. Idén a kegyhely a Gyulafehérvári...

Még várják a verseket a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan

Még várják a verseket a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan
Országos versíró pályázat indult a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, a térségben kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztéseket és eseményeket magában foglaló Mohács 500 program részeként. 2024. május 31-ig várják az eddig még sehol nem publikált alkotásokat, műfaji megkötés nélkül.    A programot irányító Mohács 500 Nonprofit Kft. közleményében azt írta, hogy a mohácsi csata - 2026-ban esedékes - 500. évfordulójára való méltó megemlékezés jegyében meghirdetett versíró pályázatra 2024. május 31-ig várják a...

Baranyában csaknem két és félezer középiskolás rugaszkodott neki az érettséginek

Negyvenegy helyszínen csaknem két és félezer középiskolás érettségizik magyar nyelv és irodalom tantárgyból hétfőn - közölte a Baranya Vármegyei Kormányhivatal főispánja.     Horváth Zoltán a Pécsi Járási Hivatal hatósági osztályán beszélt erről újságíróknak, miközben az intézmény dolgozói az iskolák vezetőinek adták át az érettségi feladatsorokat a kora reggeli órákban. A főispán közölte: hétfőn magyar nyelv és irodalom tantárgyból 2546 baranyai diák tesz érettségi vizsgát vármegyeszerte 41 helyszínen, ezen belül egy intézményben 71 diák emelt szinten méretteti meg magát. Mint mondta,...
Tovább »

Volt, amikor harc dúlt a nyilvános telefonfülkékért, ma már csak muszájból van néhány

Volt, amikor harc dúlt a nyilvános telefonfülkékért, ma már csak muszájból van néhány
Még a kétezres években is rengetegen telefonáltak az utcai fülkékből, akkoriban havonta átlagosan több mint tíz órát használtak egy-egy készüléket. A mobiltelefonok térhódítása miatt manapság már csak a törvényi előírás miatt működtetnek nyilvános telefonokat.   A rendszerváltás előtti években komoly problémát jelentettek a gyakran meghibásodó nyilvános telefonok, otthon ugyanis keveseknek volt készüléke. Manapság már fel sem tűnik a környéken élők többségének, ha a lakóhelyük közelében működő köztéri telefon elromlik, azokat ugyanis alig...

Hétfőn még meleg lesz, aztán széllel és esővel, zivatarokkal érkezik a lehűlés

Hétfőn még meleg lesz, aztán széllel és esővel, zivatarokkal érkezik a lehűlés
Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet,...

Mesterséges intelligencia is segít Pécsett az orvosi képalkotásban - Videó!

A tüdőrák halálozási arányának csökkentésében és a stroke kezelésében is hathatós segítséget nyújtanak a mesterséges intelligencia alapú szoftverek a Pécsi Tudományegyetemen.     Az orvosi képalkotó eljárásokban alkalmazott technológia standard méréseket, egyenletes teljesítményt, és a ritka esetek felismerését is segíti. A röntgen, CT és MRI vizsgálatoknál azért fontos a mesterséges intelligencia felhasználása, mert évről évre egyre több felvétel készül, és ezt a rendkívül nagyszámú anyagot gyorsan, pontosan, ugyanolyan minőségben elemzi a rendszer. Az AI mellől természetesen az orvos sem hiányozhat, mert az a tudás, amelyet hozzá tud tenni az elemzéshez, nélkülözhetetlen. Részletek az UnivTV videójában:[#video:3811] 

Egy kis nosztalgia: pécsi pereces, Mézes Mackó és még sok eltűnt emlék

Egy kis nosztalgia: pécsi pereces, Mézes Mackó és még sok eltűnt emlék
Összegyűjtöttünk pár régebbi fotót Pécsről, melyekre Kiss Csaba fotóblogján találtunk rá néhány esztendeje. A pécsi perecestől kezdve, a még működő Zsolnay porcelángyáron át az emberektől nyüzsgő zöld Széchenyi teret is sikerült lekapnia a fotósnak, aki 2017-ben nagy örömmel mesélt emlékeiről a Pécsi Újság.hu-nak.   Kiss Csaba a kétezres évek elején került a városba, az általunk felfedezett emlékek 2004-2007 között készültek. Az akkori gépével állt neki fotózni, dokumentum fotózás céljából. Ezek a képek felidézik milyen volt Pécs a kétezres években,...

Már használhatják az autósok az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát

Már használhatják az autósok az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát
Forgalomba helyezték az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát - jelentette be az útépítésekért felelős helyettes államtitkár a sztráda bólyi csomópontjánál...

Borzalmas módon végzett csecsemőjével egy lány egy pécsi kollégium wc-jében

A Baranya Vármegyei Főügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 15 éves fiatal lánnyal szemben, aki eltitkolt újszülöttjét megölte.    A vádirati tényállás szerint a fiatal lány korábbi párkapcsolatából terhes lett, amirőltudomással bírt, azonban terhességét környezete elől eltitkolta.A lány egy pécsi középiskolában tanult, annak kollégiumában lakott.2024. január végén az esti órákban kollégiumi szobájában lefeküdt, azonban erős görcsei miatt elaludni nem tudott. A lány az éjjel folyamán többször elhagyta a szobáját, wc-re ment, azonban görcsei nem szűntek meg. Az este folyamán a lány erősen vérezni kezdett, majd a hajnali órákban ismételten a mosdóba ment. Itt a wc csészébe szülte koraszülött gyermekét, majd a wc-t lehúzta és megpróbálta az újszülöttet lenyomni a wc kagylóba.A fiatalkorú lány a szülés miatt erősen vérzett, ezért szólt szobatársának, aki ezt követően értesítette az egyik nevelőt, aki kihívta a mentőket.A kiérkező mentősök azonban már csak az újszülött halálát tudták megállapítani.A fiatalkorú vádlott cselekménye a 14. életévét be nem töltött személy sérelméreelkövetett emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas. Képünk illusztráció.

Panasziroda, Rizikó Tours, tamagocsitemető - Pazaurek Dezsőre, a mókamesterre emlékezünk

Panasziroda, Rizikó Tours, tamagocsitemető - Pazaurek Dezsőre, a mókamesterre emlékezünk
Önnek mi jut eszébe, ha meghallja, hogy tamagocsitemető? Netalán Rizikó Tours? Remélhetőleg sokaknak egyből bevillan Pazaurek Dezső neve. Immár tizenhat éve, hogy a vérbeli mókamester eltávozott tőlünk. Rá emlékezve elevenítjük fel korábbi írásunkat arról, mivel vált közismertté a dunaszekcsői vendéglátós, aki nem csak tréfás hangulatáról, de óriási lelkéről is híres volt. A múltidézést Mayer Antal, Pazaurek Dezső gyerekkori barátja segítette, aki 2018-ban avatta be lapunkat a részletekbe.   - Hogyan fér össze a háború és a tréfa?- 1991-től egészen...

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határán vagyunk

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határán vagyunk
Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.   Azt mondja az európai külügyi főbiztos, hogy egy kiterjedt európai háború nem fantázia, a lengyelek pedig már azt mondják, hogy a háborúnak nincs diplomáciai megoldása - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, hogy Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határán vagyunk.A kormányfő emlékeztetett: 1999-ben...