Annyi a pécsi buszoknak?

2011. február 17. csütörtök 18:56

Annyi a pécsi buszoknak?
Tovább gyűrűzik a pécsi buszeladásokkal kapcsolatos botrány. Egy, a Pécsi Újsághoz ma eljutott dokumentum szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Megyei Adóigazgatósága összesen 774 millió forintnyi büntetést szabott ki a Pécs Közlekedési Zrt.-re (PK Zrt.) hétfőn. A társaság több mint négyszáznegyvenhárommillió forint áfát nem fizetett be két évvel ezelőtt, ráadásul a hatóság revíziója azt állapította meg, hogy a buszok botrányos "eladása" színlelt szerződés révén valósult meg.

Zajlanak az események a PK Zrt. körül.

Miközben öt nap múlva megtartják a Keczer László, a társaság vezérigazgatója ellen - hűtlen kezelés miatt - indított büntetőeljárás első bírósági tárgyalását, az elmúlt időszakban az adóhatóság sem tétlenkedett. A lapunk birtokába került dokumentumok szerint ugyanis a NAV, miután megvizsgálta a kacifántos adás-vétel adóügyi vonzatait, hétfőn kelt határozatában 774 millió forintos büntetést szabott ki a közlekedési cégre, adóhátralék miatt.

A cégháló és az érintettek

A Pécsi Közlekedési Zrt. a város tulajdonában álló Pécs Holding Zrt. és a PK Zrt.-be magát bevásárló Mecsekbusz Kft. tulajdona.
A Busrentet a PK Zrt. hozta létre, majd eladta a társaságnak az addig a pécsi közvagyonhoz tartozó milliárdos értékű buszparkját.
Az ügyben eddig több feljelentés született, legutóbb a megyei főügyészhez írt beadványában Komáromi István volt Holding FEB-tag vélelmezte, hogy Tóth Bertalan volt MSZP-s alpolgármester és Kőhegyi István volt országgyűlési képviselő is érintett az ügyben.
A PK Zrt. vezérigazgatójának, Keczer Lászlónak már a bíróság előtt kell védekeznie a hűtlen kezelés vádja ellen. Első tárgyalását február 22-én tartják meg.

A hatóság szerint a közlekedési cég és az e célra 2008. decemberében gründolt, mindössze 1 millió forintos alaptőkéjű járműkölcsönző vállalkozás (a PK Busrent Kft.) között a PK Zrt. buszainak eladásáról 2009. január elsején kötött kontraktusok színlelt szerződések, amelyek mögött nem voltak valós gazdasági események (teljesítések). A NAV revíziója szerint mindez annak érdekében történt, hogy a PK Zrt. a buszok értékesítéséhez kötődő magas áfa-fizetési kötelezettségét a rendelkezési állási díjhoz kapcsolódó levonható adóval csökkenthesse.

Az adóhatóság megállapította, hogy az eladást követően nem volt megfelelő forrás ahhoz, hogy az értékesítést terhelő adót megfizessék. Ráadásul miközben a Busrent nem rendelkezett pénzzel, hogy megvásárolhassa a járműparkot, a PK Zrt. sem látott az eladásból egy fillért sem (!), sőt, az ügylet során a vételárat húszmillió forinttal meghaladó összegű bérleti díjat fizetett a Busrentnek.

A revízió megállapítása szerint a Busrent, nem lévén egy fillérje sem, gyakorlatilag a PK Zrt. által folyósított bérleti díjból vásárolta meg utóbbi buszparkját.

A társaság a határozat ellen fellebbezéssel élhet, amit nyilván meg is tesz. Szakmai körökből származó információink szerint azonban, ha a jelenlegi NAV-határozat jogerőre emelkedik, az minden bizonnyal a PK Zrt. bedőlését eredményezi.

A hatóságnál adótitokra hivatkozva nem kívánták kommentálni kérdéseinket, míg Bárdossi Mariann, a PK sajtószóvivője ugyan megerősítette, hogy a NAV határozatát megkapták, ám közölte, hogy amíg nem születik jogerős döntés, nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.



FRISSÍTVE:

Cikkünk megjelenése után a következő közleményt kaptuk a Városházáról:

"Reagálás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal határozatára

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) határozata számunkra azt mutatja, hogy Pécs polgármestere a közösség érdekeit védve helyesen járt el akkor, amikor elsőként tett feljelentést a botrányos buszeladások miatt, amelyről most már a NAV is kimondja, hogy színlelt szerződés révén valósult meg.

A városvezetés haladéktalanul egyeztetést kezdeményez a további jogi lépésekről. Erről tájékoztatni fogjuk a pécsieket a következő napokban.

Csizi Péter
Pécs alpolgármestere

Pécs, 2011-02-17"




EQM - Fotó: Dittrich Éva