Hűtlen kezelés: érintett MSZP-sek?

2011. február 09. szerda 18:55

Hűtlen kezelés: érintett MSZP-sek?
Amint arról a Pécsi Újság.hu elsőként beszámolt, Komáromi István egykori MSZP-alapszervezeti titkár és alapító, aki decemberig a Pécs Holding volt felügyelő-bizottsági tagja volt, azt fontolgatja, hogy a Baranya Megyei Főügyészséghez fordul a híres-hírhedt pécsi buszeladással kapcsolatos fejlemények miatt. Egy, a Pécsi Újság.hu szerkesztőségéhez szerdán eljuttatott dokumentum szerint a politikus hűtlen kezelés gyanúja miatt a meg is kereste az illetékes szervet. (A beadvány cikkünk végén teljes terjedelmében olvasható.)

A pécsi buszeladásokkal kapcsolatos ügyben eddig Keczer Lászlót, a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját gyanúsították meg 1,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel, ám szerdán Komáromi István is az ügyészséghez fordult dr. Tóth Bertalan egykori MSZP-s pécsi alpolgármester és országgyűlési képviselő, valamint Kőhegyi István volt országgyűlési képviselő és önkormányzati vagyonpolitikai tanácsnok ellen - ugyanilyen gyanút megfogalmazva.

Komáromi a Pécsi Újságnak azt mondta, hogy a busz-üggyel kapcsolatos kételyeire mindenáron választ szeretne kapni, "kézrátétellel ugyanis nem lehet megnyugtató megoldást találni" - tette hozzá. Az egyik vitatott kérdés az ügyben egyébként szerinte az, hogy miért nem írtak ki pályázatot a buszok értékesítésére, valamint hogy a Mecsekbusz (a vevő), mint kisebbségi tulajdonos, hogyan kaphatta meg a menedzsmentjogokat is ilyen körülmények között.

Beadványának az az üzenete, mondja, hogy a város lakossága, melyet továbbra is foglalkoztat a buszeladás nem mindennapi ügye, tisztában van azzal, hogy valami nem stimmel az egészben, ezért tiszta vizet kell önteni a pohárba. Komáromi állítja, korábbi cikkünk után a közlekedési vállalat több volt dolgozója és civilek is megkeresték, hogy ne hagyja annyiban a dolgot.

Az már Varga Péter volt Holding-vezér munkaügyi perének tárgyalásakor kiderült, teszi hozzá, hogy Jáhn Péter, a vevő cég, a Mecsekbusz ügyvezetője szerint Tóthék tudtak a buszok kiszervezéséről (noha ők tagadták ezt), így amondó, elképzelhetetlen, hogy a nevezettek ne tudtak volna az ügyletről.

Beadványától azt reméli, hogy a nyomozóhatóság kivizsgálja majd az általa felvetett kérdéseket, és olyan döntést hoz, amely megfelelő. Arra a kérdésünkre, hogy esetlegesen nem személyi ellentét vagy megbántottság miatt tette-e meg ezt a lépését - köztudott, hogy Komáromi korábban az MSZP tagja volt, noha 2009-ben kilépett és a Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom alapítója lett - úgy válaszolt, hogy amikor ezeket a kérdéseket a pártban felvetette, az már akkor sem tetszett mindenkinek:

- Én az elmúlt húsz évben csak annyiban változtam, hogy ennyivel öregebb vagyok. A világnézetem nem változott meg, az övüké viszont igen. Az MSZP pécsi vezetői jelenleg sokkal inkább „mandátumbrókerek", mint a városért tenni akaró pécsi polgárok - fogalmazott, hozzátéve, hogy az érintettek "hiába fenyegetik egy, a jó hírnevük megsértése miatt indítandó perrel, a párt jó híréről a választópolgárok az őszi helyhatósági választások során már kinyilvánították véleményüket".

A Komáromi Istvánnal való beszélgetést követően megkerestük dr. Tóth Bertalan volt alpolgármestert is, aki azonban nem kívánta kommentálni a történteket.


FRISSÍTVE:
(20:05)

Dr. Tóth Bertalan cikkünk megjelenése után a következők közlését kérte lapunktól:

"Fenntartom a korábbi sajtónyilatkozatban mondottakat: nem volt tudomásunk a buszok eladásáról, és megtettük a szükséges jogi lépéseket, azaz rágalmazás miatt feljelentést, jó hírnév megsértése miatt pedig keresetet nyújtottunk be a megyei bíróságra".




Képünkön: Komáromi István.




EQM - Fotó: Kováts Judit