Eltávolítanák - a Fidesznek nem szóltak

2010. november 03. szerda 18:56

Eltávolítanák - a Fidesznek nem szóltak
Újból eltávolítaná a Nagy Jenő utcai dr. Doktor Sándor-szobrot (képünkön) a Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi szervezete. A párt két éve már kezdeményezte a köztéri alkotás elbontását, akkor azonban süket fülekre talált az önkormányzatnál. A két hét múlva tartandó rendes közgyűlésen az ellenzéki párt be is terjeszti az erről szóló javaslatát. Igaz, mint a Pécsi Újság megtudta, a döntéshelyzetben lévő fideszeseknek még nem szóltak róla.

A Vilt Tibor Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrász által készített, 1978-ban felállított bronz alkotás már több éve szúrja a pécsi jobbikosok szemét. A párt 2008. június 29-én a szobor előtt sajtótájékoztatót tartott, amelyen az önkormányzat illetékes hivatalától követelték a „kollaboráns áruló” csaknem életnagyságú szobrának eltávolítását.

A szervezet idén augusztusban az Országházban is kezdeményezte - határozati javaslat formájában - a szobor eltávolítását. A Jobbik a javaslatban a pécsi alkotás mellett Károlyi Mihály fővárosi szobrának áthelyezését és két tér átnevezését is javasolta. A parlament kulturális bizottsága viszont nem vette napirendjére a párt javaslatait, a döntést az önkormányzatokra bízta – tudtuk meg Gyimesi Gábortól, a szervezet helyi képviselőjétől.

A pécsi jobbikosok már a november 4-ei közgyűlésen szerették volna beterjeszteni határozati javaslatukat, ám mivel az az ülés rendkívüli lesz, csak a következő – rendes – képviselő-testületi ülésen lesz rá mód.

A szobor eltávolítását indokló érvek között szerepel a pécsi bábaképző intézet egykori vezetőjének, a helyi szabadkőművesek főmesterének azon mesterkedése, hogy az első világháborút követően – irháját mentendő – a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolta volna Pécset és Baranya nagy részét. Emellett kommunista volta is érzékenyen érinti a jobboldali pártot.

Gyimesi Gábor elmondta: reménykedik benne, hogy a magát rendszerváltónak nevező párt (azaz a Fidesz) meghozza a számukra is kedvező döntést.

Nem tud azonban Gyimesiék szoborbontási szándékáról Lengvárszky Attila, a kérdésben illetékes Oktatási és Kulturális Bizottság alelnöke, aki, mint munkatársunknak mondta, az ügyben csak későbbi egyeztetések után tud érdemi információval  szolgálni.

Oszoli Dénes, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnöke azonban megkeresésünkre kijelentette: noha a döntés nem az általa vezetett testület kompetenciája, személy szerint egyetért a kezdeményezéssel.

H. L. B. – Fotó: Kováts Judit