Pannon Volán: megújuló utaskiszolgálás

2010. szeptember 18. szombat 15:05

827 millió forintba kerül a komplex elektronikus jegy- és bérletrendszer, az ehhez tartozó infrastruktúra kialakítása. A Pannon Volán Zrt. sikeresen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez. „A Pannon Volán Zrt. szolgáltatási színvonalának erősítése és az utastájékoztatás fejlesztése" című pályázata megközelítőleg 655 millió forint támogatásban részesült.

A projekt teljes költsége megközelíti a 827 millió forintot, a különbözetet, 172 millió forintot a társaság saját forrásból fedezi. Az autóbusz-közlekedési társaság a pályázatában olyan rendszerkoncepciót dolgozott ki, amelynek megvalósulásával a szolgáltatást igénybe vevő utasok számára egyértelműen és kimutathatóan javul a szolgáltatás színvonala.

A fejlesztés célja egy komplex elektronikus jegy- és bérletkiadó rendszer bevezetése, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítása. A szükséges infrastrukturális elemek közé tartozik például az utastájékoztatás, vagy az automatikus forgalomirányítás.

A megvalósuló utaskiszolgálás része a dinamikus utastájékoztatás, az e-ticketing rendszer, a fedélzeti számítógép és forgalomirányítási modul. A dinamikus utastájákoztatás keretében a Pécsi Autóbusz-állomáson 24 kétoldalas, LCD kijelzős információs táblát helyeznek el, a váróterembe egy-egy központi vizuáltábla kerül, amelyek jelzik a kétórás intervallumban induló és érkező autóbuszjáratokat, s létrejön az audiovizuális utastájékoztatási központ.

Ugyancsak a dinamikus utastájékoztatás részei lesznek az egyéb digitális eszközök - tájékoztató monitorok, piktogramok, feliratok -, s a hangosítás fejlesztése. A Pannon Volán Zrt. autóbuszain fedélzeti utastájékoztatás valósul meg: 230 darab front- (a szélvédőnél) és oldalkijelző, valamint a buszok utastereiben 300 beltéri kijelző tábla kerül.

A társaság valamennyi helyközi menetrend szerinti, azaz 310 autóbuszába fedélzeti számítógépet telepít, amelyek menetjegy- és bérletkiadó, valamint chipkártyás rendszert üzemeltető eszközök is lehetnek. Ugyanennyi kártyakezelőt, valamint fedélzeti GPS és kommunikációs eszközt helyeznek el.

Az e-ticketing rendszer részeként 30 ezer előperszonalizált, szabványos, érintésmentes chipkártya kerül forgalomba, egy feltöltő automatát helyeznek el a Pécsi Autóbusz-állomáson, kialakítják a tranzakció-kezelő központot, s továbbfejlesztik a jelenlegi jegy- és bérlet elővételi rendszert.

A projekt keretében új forgalomirányító rendszer, s a szükséges háttér- és alrendszerek jönnek létre. A társaság a komplex elektronikus jegy- és bérletrendszer, az ehhez tartozó infrastruktúra kialakítására közbeszerzési pályázatot ír ki. A fejlesztés várhatóan 2011-ben kezdődik, s 2012 végén fejeződik be.

Forrás: Pannon Volán