Zöldbe borulhat Pécs belvárosa

2010. június 27. vasárnap 18:59

Zöldbe borulhat Pécs belvárosa
Egy Ferencesek utcai civil kezdeményezéshez kapcsolódva zöldítené a megújult Széchenyi teret és az Irgalmasok utcáját a városháza. E helyeken jó néhány nagyobb méretű planténer kihelyezésével akár két-három méter magas növények javíthatják a közterek képének rendezettségét, klímáját és az arra járók közérzetét.

A Ferencesek utcájában a lámpaoszlopok közé nagyméretű, 80 centis vagy egy méter nagyságú tárolók kerülnének ki, amelyekbe nagyobb cserjéket ültetnének – mondta el a Pécsi Újság.hu kérdésére Pelényi Margit építész, aki Hegyi Zsuzsával közösen álmodta meg az utca új képét (lásd az alábbi látványterven).



Persze nem ez lenne az egyetlen zöldítés arrafelé: a kezdeményezők a Ferencesek utca Jókai téri kapujához egy „növény futóversenyt” is terveznek (felső képünkön). Eszerint négy méter magasságban huzalokra felfuttatott lilaakácok borulnának össze az arra járók feje fölött. A hangulatos „növénytető” gondozását az biztosítaná a legmegfelelőbben, ha azokat a helyiek örökbe fogadnák – vélekedik Pelényi Margit.

Az építész úgy látja, ha elképzeléseik megvalósulnak, nagyban javul a patinás belvárosi utca képe, melyet szerinte leginkább az ottani boltok megállítótáblái okozta „vizuális káosz” ront. Az ötletgazdák az EKF civil keretéből pályáztak, azonban – mivel ennek költségei meghaladják erre szánt forrásaikat – városházi segítséget kérnek elképzeléseik megvalósításához.

Az önkormányzat e kezdeményezéshez kapcsolódva tenné színesebbé a megújult Széchenyi teret, és a belváros új sétálóutcáját, az Irgalmasokat. A tér kevésbé lejtős, csaknem vízszintes részein a nagyméretű, közel 80 centi átmérőjű növénytartókba telepítendő, előnevelt, két és fél–három méter magas növények jelentősen javítják a tér klímáját. A növények – típustól függően – télen is zöld foltként képesek a tér látványát javítani – derül ki egy városházi előterjesztésből.

Érdeklődésünkre Szécsi Zsolt, a város főépítésze elmondta: a megújult közterekre szánt új jövevények valószínűleg egzotikus növények lesznek, azonban ezekről pontosabb tájékoztatást csak később tud adni. Számítások szerint a Széchenyi térre és az Irgalmasok utcájára tervezett zöldítés költsége kétmillió forint körül mozogna.


B. G. - Látványtervek: Pelényi Margit