Tettyei romok: tart a tökölődés

2010. június 13. vasárnap 18:57

Tettyei romok: tart a tökölődés
Mint ismeretes, április közepén megrepedt és elmozdult a Tettyén található Szatmári-palotarom fala, azóta pedig ugyanez történt a délkeleti bástyával is. Az ideiglenesen megerősített fal azonban az utóbbi idők (és újból jövendölt) heves esőzései miatt könnyen rosszabb állapotba kerülhet, sőt... Az illetékesek az igazságügyi építési szakértő jelentésére várnak, hogy mielőbb megkezdődhessen a helyreállítás.

Lassan két hónap telt el az ominózus baleset óta, de információink szerint még mindig nem kötöttek szerződést azzal az igazságügyi építési szakértővel, aki megállapítaná, miért történt mindez és kit terhel érte felelősség.

Ez utóbbi kérdés már többször is felmerült. Korábban Majdik Miklós képviselő rukkolt elő egy vizsgálóbizottság felállításának ötletével, amely azóta is megmaradt ötlet szintjén. A létrehozandó bizottság azt vizsgálná, hogy a kivitelezők szakszerűen álltak-e a munkálatokhoz. Egyelőre azonban nem tudni olyan szándékokról, amelyek egy ilyen testület felállítását céloznák.

Dévényi Sándor, a Városfejlesztési Bizottság elnöke szerint azonban nemcsak a kivitelező, hanem a tulajdonos felelőssége is felmerül az ügyben, ám mindenképpen elkerülhetetlen az érintettek megnevezése és felelősségre vonása.

Mindazonáltal a várfal ideiglenes megerősítése, a további állagromlás megakadályozása eddig megközelítőleg tízmillió forintjába került a városnak, a műemlékegyüttesben keletkezett kár pedig jóval meghaladja ezt az összeget.

Egyelőre csak a helyreállítási munkák tervezésére beérkezett három (nem teljes körű) pályázat közül választották ki azt, amelynek alapján folytatják a megtervezett alsó támfal és rézsű építését - ami persze befolyásolja a kivitelezési munkálatok befejezésének (eredetileg április 30-ra tervezett) határidejét is.

H. L. B. - Fotó: Kováts Judit