115 könyvtáros, négyemeletnyi tudás

2010. április 21. szerda 20:04

115 könyvtáros, négyemeletnyi tudás
A nyáron átadásra kerülő Tudásközpontban várhatóan szeptember 8-án nyitják meg a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár és a PTE Egyetemi Könyvtár összevont állományából és integrált szolgáltatásaiból létrejövő új komplexumot. „A jogilag továbbra is önálló intézmények az olvasók számára teljesen egységes könyvtárként fognak megjelenni" - mondta el lapunknak Dárdai Ágnes, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, az integrálódó könyvtárak szakmai irányító testületének elnöke.

A 2010-től integrált intézménnyé vált Megyei és Városi Könyvtár január 12-én elfogadta az Egyetemi Könyvtár, szolgáltatásintegrációról szóló szakmai koncepcióját. Dárdai Ágnes elmondása szerint az intézmények a négyemeletnyi könyvtári területet közösen használják majd. Megnövekedett nyitva tartással - minden nap 8 órától 20 óráig -, modern könyvtári környezetben, magasabb szintű szolgáltatásokat fognak kínálni.

A gyűjteményeket egységes logikai rendben helyezik el a különböző szinteken, ahol az olvasók egységes olvasójegyet használva vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A beköltözést követő gyűjteményépítést a két könyvtár koordináltan végzi majd, miként az integrált működés lesz a jellemzője az informatikai rendszer, a honlap, az olvasószolgálat, a raktár és a kötészet munkájának is.

Az Egyetemi Könyvtár 62 fővel, a Megyei-Városi Könyvtár 53 fővel fogja ellátni a megnövekedett feladatokat.

- A heti nyolcvannégy órás nyitva tartás, a közel egymillió dokumentum kezelése a megnövekedett munkaterületen, valamint a számtalan új könyvtári szolgáltatás megköveteli, hogy változatlan dolgozói létszámmal dolgozzunk az első három-négy évben. Legalábbis addig, amíg ki nem alakul a közös szolgáltatás zökkenőmentes gyakorlata, kiküszöbölve a két intézmény közötti párhuzamosságokat, biztosítva ezzel a takarékos működést - jelentette ki a főigazgató asszony.


Képünkön: Az épülő kulturális központ.

Takács Tímea - Fotó: Kováts Judit