Tábort vernek a Tubesen - FRISSÍTVE

2009. december 16. szerda 11:10

Tábort vernek a Tubesen - FRISSÍTVE
"Bíztunk abban, hogy erre nem kerül sor a jelenlegi kormány hátralévő néhány hónapjában. Most - bár militáns akcióval nem készülünk, - minden jog adta lehetőséget kihasználunk annak érdekében, hogy ne épülhessen radar a Tubesen - közölte Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Pécs Holding Zrt. megbízott vezetőjével, Kiss Tiborral közösen a Városházán szerdán megtartott sajtótájékoztatón. A város feljelentést tesz a hegyre vezető útra szabálytalanul behajtó katonai járművek ellen.

Páva Zsolt közölte: a hegyre vezető út az önkormányzat birtokában van, az érvényben lévő súlykorlátozás miatt jelenleg is csak 3,5 tonnánál könnyebb gépjárművek hajthatnak fel a Tubesre.

Ezt azonban több alkalommal is megszegték a katonai járművek, ezért 24 órás biztonsági szolgálattal ellátott sorompót helyeznek el a területen, így a jövőben csak engedéllyel lehet felmenni a hegyre - mondta.

A rendelkezésre álló videofelvételek alapján a város feljelentés is tesz a szabályszegőkkel szemben.

A Pécs Holding Zrt. megbízott vezetője, Kiss Tibor ehhez még hozzátette: az útra a honvédségnek szolgalmi joga van, ezért a holdingnak kötelessége a Tubesen jelenleg is meglévő katonai létesítmények ellátásához szükséges forgalmat biztosítani, ez viszont 3,5 tonnánál kisebb gépjárművekkel is lehetséges.

Kiemelte, a tiltást az is indokolja, hogy az út tájvédelmi körzet, illetve természetvédelmi terület mellett halad el, ráadásul a pécsi ivóvízbázis felett található, ezért kiemelt védelemre van szükség.

Azon felvetésre, hogy korlátozások ellenére akár kisebb járművekkel is megkezdheti-e munkát a HM, a város vezetője azt mondta: vélhetően a nagyobb gépek nélkül a lokátor felépítésére sem kerülhet sor. Megjegyezte, az említetten kívül más eszközeik is vannak még, például az út nyomvonala a valóságban eltér a térképeken jelzettől, tehát ennek alapján is megtiltható a feljárás.

A polgármester közölte: betartva korábbi ígéretét, a csütörtökről péntekre virradó éjszakát többedmagával a hegyen tölti egy sátorban, ezzel is tiltakozva az építkezés ellen.

Kormányszóvivő: elfogadhatatlan a Tubesre vezető út lezárása

Szollár Domokos szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan a pécsi önkormányzatnak az a lépése, amely szerint sorompóval zárja le a Tubesre vezető utat. A kormányszóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján leszögezte: a Tubes tetején lévő honvédségi radarállomás megközelítésének megakadályozásával Pécs polgármestere az ország biztonságát veszélyezteti, szembemegy a jogszabályokkal, bírósági döntésekkel; ezzel a lépéssel súlyosan veszélybe kerül Magyarország biztonsága.
A Pécs szó hallatán nem jó hírek jutnak az emberek eszébe - fogalmazott Szollár Domokos utalva a pécsi vízközművel kapcsolatos történésekre, ahol - mint mondta - a polgármester szintén a jogszabályok "elég furcsa értelmezésével lépett fel". Hozzátette: most újabb kedvezőtlen hír érkezett Pécs felől, "ott valami bűzlik".




FRISSÍTVE:
(14:33)

Az Összefogás Pécsért Egyesület Elnökségének közleménye:

"Nyílt levél Szekeres Imre Honvédelmi Miniszternek

Tisztelt Miniszter Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a HM kiadta a megbízást a Tubesre tervezett katonai radar építésének megkezdésére. Tette ezt annak ellenére, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős végzése még meg sem érkezett a felperesekhez, a pécsi civilekhez és a város önkormányzatához.

Bizonyára tudja ön is, hogy ezen ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet kívánnak benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz, mert nem értenek egyet azzal a bírói döntéssel, hogy a radart sajátos építménynek minősítve, kivonják annak építési eljárását a Magyar Köztársaság Alkotmánya, az építési jogszabályok, a Pécsi Építési Szabályzat, s nem utolsó sorban a nemzetközi környezetvédelmi előírások hatálya alól.

A katonai építménynek, különösen egy kiemelt katonai célpontnak az építésénél különösen is be kell tartania azokat az előírásokat, amelyek a természeti környezetet és az ember biztonságos és egészséges élethez való jogát védik.

Teljesen értelmetlen és antidemokratikus, a diktatórikus időket idéző az a megbízás, amit önök kiadtak a radar megépítésére. Néhány héten belül ugyanis akár el is rendelheti a Legfelsőbb Bíróság az építés felfüggesztését, ahogy ezt korábban a Fővárosi Ítélőtábla is megtette. Sőt dönthet úgy is, hogy elfogadja a pécsiek kérelmét, és új eljárásra kötelezi a bíróságot, vagy akár felülbírálja annak döntését.
Ez esetben önök, hogyan kívánnák helyrehozni a környezetben és az emberek életében okozott károkat?

Nyilvánvalóan értelmetlen a pécsiek és a jogállam ellenében erőszakos eszközökkel kikényszeríteni egy olyan intézkedést, amelynek következményeként helyrehozhatatlan károk keletkeznek.

Bizonyára mindezen körülményeket önök is mérlegelik.

Arra kérjük a Miniszter urat, hogy mutasson példát józanságból és demokratikus elkötelezettségből, és azonnali hatállyal vonja vissza a megbízást."

FRISSÍTVE:
(17:05)

A Battadem, a Fishing on Orfű és a Rockmaraton fesztiválok szervezőinek hivatalos közleménye - változtatás nélkül közöljük:

"Kedves barátaink, kedves fesztiválozók!

Újabb sötét nap jött el hazánk történelmében, mikor néhány öltönybe öltöztetett vérszívó élősködő döntést hozhat több százezer ember akaratával szemben. Ők katonai lokátort akarnak építeni egy hegy tetejére, mi meg akarjuk védeni az otthonunkat.

Nekünk a Mecsek nem csak egy rohadt nagy mészkőszikla, hanem a természetes életterünk, és nem akarunk ott látni egyetlen géppisztolyos, bakancsos katonát sem. A Honvédelmi Minisztérium fegyvereseket küldd, hogy biztosítsa a terület átvételét, de ha kell, mi a saját testünkkel fogjuk védelmezni az otthonunkat!

Kérünk benneteket, ha ti is így gondolkodtok csatlakozzatok hozzánk, és vegyetek részt 2009. december 18-án reggel 8 órakor a "városvédő kiránduláson", mely a Mecseken a Lapistól indul. (A főpályaudvarról reggel 7:05-kor induló 34-es helyijárat a Mandulásig visz, onnan negyedóra séta.)"


FRISSÍTVE:
(csütörtök, 10:57)

Lezáratta a pécsi önkormányzat a Tubesre vezető utat csütörtök reggelre.

Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy a sorompó már áll, le van lakatolva, működtetésére a város által megbízott biztonsági őr jogosult. A sorompót nem lehet megkerülni, mert két oldalára, egészen az erdő széléig, betontömböket raktak.


FRISSÍTVE:
(csütörtök, 12:35)

A KDNP Pécs Városi Szervezetének közleménye:

"Tubes ügyben a felelősség Bajnait terheli!

A pécsi KDNP úgy véli, hogy Tubes-ügyben a felelősség Bajnai Gordon miniszterelnököt és Szekeres Imre honvédelmi minisztert terheli, ugyanis az ő felelősségük lenne cselekedni a pécsiek biztonsága, egészsége, nyugalma és a demokrácia védelme érdekében.

Bajnai Gordon, ahogy anno pénzforrásnak tekintette a Hajdu-Bét libatenyésztőt, most kísérleti nyúlként tekint a pécsiekre, és katonai terepként a pécsi családok kirándulóhelyére, közös kincsünkre, a Tubesre. Ez a radar ugyanis, mint kiemelt katonai célpont fokozottan veszélyes az itt élők egészségére és biztonságára, építése pedig a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyása nélkül a demokrácia semmibevételét jelenti.

A KDNP Pécs Városi Szervezete arra szólítja fel a kormányt, hogy járjon el a pécsiek létbiztonsága érdekében, úgy, hogy a demokratikus jogok ne sérüljenek.

Addig is csatlakozzunk minél többen a december 18-i városvédő kiránduláshoz a biztonságunk, az egészségünk és a demokrácia védelmében!"


FRISSÍTVE:
(csütörtök, 13:47)

Dr. Hoppál Péter írásbeli kérdést nyújtott be a parlamentben Szekeres Imre honvédelmi miniszterhez:

"Dr. Katona Béla, az Országgyűlés Elnöke részére

Tisztelt Elnök Úr!

"Akar-e még építeni a Tubesre a Kormány katonai lokátort?" címmel a Házszabály 91. §-a alapján kérdést kívánok benyújtani Dr. Szekeres Imre Honvédelmi Miniszter Úrnak.

A kérdésre a választ írásban kérem.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mint Ön előtt ismeretes, a pécsi civilek évek óta intenzíven tiltakoznak a Tubesre tervezett katonai lokátor építése ellen. A Zengő helyett a pécsi lakóövezet közvetlen szomszédságában fekvő Tubesre áthelyezni a tervezett lokátort: rossz politikai alku. A terv számos veszélyt hordoz magában.

Egyrészt környezetvédelmi szempontból elfogadhatatlan a tubesi helyszín. Hiszen a pécsi Tubes-tető a Natura 2000 hálózatába tartozó HUDD20030 „Mecsek" elnevezésű kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület (pSCI), illetve a HUDD10007 „Mecsek" elnevezésű különleges madárvédelmi terület része, melyből a kijelölés során kivették a Honvédelmi Minisztérium kezelésében levő 0319-hrsz-ú ingatlant, amely ily módon megszakítja mind a kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület, mind pedig a különleges madárvédelmi terület egységességét, egyszersmind sérti a Natura 2000 hálózat területi integritását. A Magyar Köztársaság nem tartotta be a Natura 2000 Európai Uniós előírásait. Az EU Petíciós Bizottsága vizsgálatot folytat, levelük szerint nem készült a helyszínről környezetvédelmi hatásbecslés! A fentiek miatt az EU kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen, mert a Natura 2000-re vonatkozó nemzetközi és hazai szabályozást megsértette. (Élőhely védelmi irányelv, Madárvédelmi irányelv, 275/2004. Korm. Rend.) Ilyen hibákért már több tízmilliárdos bírságokat szabott ki az EU a környező országoknak.

A Civilek a Mecsekért Mozgalom felkérésére a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosa is foglalkozik a kérdéssel, perbe lépett a pécsiek pernyertessége érdekében, hiszen alkotmányos jogokat is sért a város közeli sugárzó radar telepítése. Érvelése szerint a környezetvédelmi engedély hiányzik, hiszen a HM hatástanulmánya a lokátor elhelyezéséről nem az EU által elvárt, a jogszabályoknak megfelelő dokumentum.

A Tubes területe a vízvédelmi szempontból „A" hidrogeológiai védőövezetbe tartozik. A Pécsi Építési Szabályzat védi. A vízügyi szakhatóság szerint a zárt szennyvízelvezetés nem megoldható. A karsztba nem lehet 5 km hosszúságú szennyvízvezetéket építeni, pedig a helyi építési szabályzat szerint csak zárt szennyvízelvezetéssel lehet építkezni a védett vízbázis gyűjtőterületén.

Emlékeztetem Miniszter Urat, hogy a környéken lakó 4000 ember ingatlanának lehetséges értékcsökkenése miatt már 2007-ben aláírásával nyomatékosította, a lokátor megépülése esetén kártalanítási illetve kártérítési pert indítanak a magyar állam ellen, ami futótűzként terjedve további több tíz milliárdos nagyságrendű költségvetést terhelő tényező lenne.

A pécsi civilek szakértői szerint a Honvédelmi Minisztérium számos hibát követett el az eljárás során. Nem áll meg az az érvelés sem, hogy NATO kötelezettség pont a Tubesre építeni a radart. Hiszen a NATO Magyarország belügyeként kezeli a helyszín kiválasztását. Az építkezés áthelyezéséért vagy késéséért pedig a NATO kinyilvánította, hogy nem kér kártérítést. Ez az ügy nem éri el a NATO ingerküszöbét.


Tisztelt Miniszter Úr!

Még mindig tervezi-e a Honvédelmi Minisztérium - a fent felsorolt problémák és helyi tiltakozás ellenére is - megkezdeni a katonai lokátor építését a Tubesen?

Készült-e a pécsi lakosságot érő egészségkárosítás mértékéről és a környezetre gyakorolt hatásra vonatkozóan hatástanulmány?

Készült-e számítás a Natura 2000 megsértése miatt várható Európai Uniós bírság és a pécsi lakosok ingatlan értékcsökkenéséből származó várható veszteség mértékéről, mekkora összegről van szó?

Van-e alternatív helyszín elképzelése a Minisztériumnak, amely nem nagyváros közvetlen közelében és nem természetvédelmi területen van?

Lehetséges-e, hogy az idő közben NATO tagországgá váló szomszédos országok valamelyikének területére telepítsék a lokátort?

Várom megtisztelő válaszát.

Budapest, 2009. december 14.

Dr. Hoppál Péter
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
"


KORÁBBAN ÍRTUK:


A Civilek a Mecsekért Mozgalom, az Istenkúti Közösségért Egyesület és az Összefogás Pécsért Egyesület közös "városvédő kirándulást" szervez a Tubesre pénteken reggel nyolc és délután három órakor, tiltakozva az ellen, hogy a legújabb információk szerint a Zalai Általános Építési Vállalkozó (ZÁÉV) Zrt. megkapta az építési engedélyt a Tubesen felállítani szándékozott katonai lokátorral kapcsolatban.

Információink szerint a ZÁÉV kiemelt díjazásért vállalta el a feladatot és pénteken szeretni is hozzálátni az építésnek.

A civilek demonstrációján részt vesz dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Szili Katalin, a parlament korábbi elnöke és Bókay Endre pécsi országgyűlési képviselő is.


Képünkön: Páva Zsolt és Kiss Tibor a szerdai sajtótájékoztatón.

Kép és szöveg: B. M.