Opus2010: hiányzik még 200 millió

2009. december 26. szombat 18:50

Opus2010: hiányzik még 200 millió
Bár az Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül felépítendő új kulturális intézmények kivitelezési munkálatai már javában zajlanak, s a tervek szerint 2010 tavaszán-nyarán már meg is nyitják kapuikat, azt még nem tudni, hogy azokat hogyan, és milyen menedzsment fogja irányítani.

A létesítmények fenntartási költségeinek előteremtése mellett az egyik sarkalatos kérdés az irányítási struktúra, hiszen ahhoz, hogy az új intézmények megteljenek élettel és látogatókkal, "nem elegendő egy hirtelenjében összerántott menedzsment", de a programok színvonalas lebonyolítására jól felkészített, az intézmények megnyitása előtt már hónapokkal munkába álló szakmai stábra van szükség - akár a már meglévő intézmények gárdájából felállítva.

A kulturális bizottság fideszes elnöke, Révész Mária szerint az új intézmények menedzsmentjéről és üzemeltetéséről még zajlanak a viták, s egyelőre még nem öltöttek formát a végleges elképzelések a tekintetben sem, hogy pontosan milyen módon kellene azokat irányítani, milyen konstrukcióban, milyen modell alapján. 

Révész szerint egyelőre csak annyi biztos, hogy nagyon magasak lesznek az üzemeltetési költségek, ezért úgy véli, hogy például a Zsolnay-negyedbe költöző intézmények jelenlegi támogatása nem elegendő azok új körülmények közötti fenntartására.

Hozzátette: az unió az EKF-es beruházások esetén olyan követelményeket is megfogalmazott, amelyek komoly korlátokat jelentenek a fenntartás tekintetében. Elég csak arra gondolni, mondta, hogy megszabták, milyen mértékben tölthetnek be kulturális, illetve üzleti funkciót a létesítmények. Így például évi ötven nagyszabású hangversenyt kellene lebonyolítani a koncertközpontban, miközben a válság miatt a pluszbevétellel kecsegtető konferenciaturizmus erősen visszaesett.

Révész azzal számol, hogy csak az Opus2010 esetében, mindent egybevetve - azaz a meglévő városi intézményi támogatásokkal együtt - közel kétszázmillió forint hiányzik még a biztonságos működéshez.

A bizottsági elnök ugyanakkor azt mondja, hogy az egymilliárdos évi fenntartást igénylő Tudásközpont esetében is tisztázni kell még számos kérdést, például azt, hogy az integráció során csak a megyei és városi könyvtári állományt, vagy az intézményeket is összevon(hat)ják-e (az egyetemi könyvtárnak a felsőoktatási törvény miatt önálló intézményként kell továbbra is működnie), illetve, hogy a városi fiókkönyvtáraknak milyen jövőjük legyen az új helyzetben. Ő úgy látja, hogy az előző vezetés által letárgyalt uniós támogatási szerződések aláírásával kényszerpályára került Pécs, a korábbi megvalósíthatósági tanulmány pedig a fenntartási költségeket alul-, a bevételeket viszont felültervezte. A válság mellett pedig, tette hozzá, tovább súlyosbítják a helyzetet a kormány 2010-re tervezett megszorításai, az önkormányzatokat sújtó forráskivonás, és a már bekövetkezett ÁFA-emelés negatív hatásai.

B. M. - Fotó: pecs2010.hu