Kenyai projektbe kezd az orvosi kar

2009. április 15. szerda 15:38

Kenyai projektbe kezd az orvosi kar
Ternák Gábor, az önkormányzat népjóléti bizottság tagja kezdeményezésére kapcsolatfelvétel kezdődött a kenyai Eldoret városának Moi egyeteme és a pécsi orvosi kar között annak érdekében, hogy az eddig kevésbé ismert fertőző trópusi betegségek felismerésének és kezelésének, valamint - a későbbiek folyamán - oktatásának megfelelő szakmai hátteret biztosítsanak.

Mint az a mai sajtótájékoztatón elhangzott, Magyarországon még nem ismerték fel az egzotikus betegségek orvoslásának fontosságát, szemben például Szlovákiával, ahol a pozsonyi Szt. Erzsébet egyetem koordinálásával 22 országban működtetnek ezzel a témával kapcsolatos projekteket.

A tervezett együttműködésbe bevonták a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot is; a szervezet már meg is kötötte a megállapodást az afrikai ország katolikus püspökségével, hogy minél zökkenőmentesebben fejlődjön a két fél közötti kapcsolat.

Május közepére aláírhatják a szerződést a kenyai város egyetemének rektorával, és a remények szerint az első orvosi küldöttség már júniusban elfoglalhatja a helyét az afrikai településen.

Nyőgéri Lajos, az önkormányzat népjóléti bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a város is részt kíván vállalni a kooperációban, ezért az egészségügyi dolgozók lakóhelyeként szolgáló ház fenntartási költségeit átvállalja magára - mindez éves szinten mintegy kétmillió forintot jelent.

Az orvosi kar részéről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, gazdálkodási és hallgatói dékánhelyettes azt emelte ki, hogy az elképzelések szerint a továbbiakban - a pécsi egyetem központi koordináló szerepét megtartva - országos szakképzési formává fejlesztenék a trópusi eredetű betegségek kezelésének és gyógyításának oktatását, amelynek érdekében áldozatokat is készek vállalni.

Képünkön: Dr. Miseta Attila (jobbról) és dr. Ternák Gábor a sajtótájékoztatón.

EQM