Így lehet kirúgni a Gámán Kft.-t

2009. október 15. csütörtök 21:34

Így lehet kirúgni a Gámán Kft.-t
A városlakók mellett immár a kereskedelmi kamara is a parkolási rendszer felülvizsgálatát követeli. Elkészült az a dokumentáció is, amellyel Pécs kiteheti a fővárosi parkolócég szűrét, így még 2011 előtt megszabadulhatna a város a kékruhásoktól. Úgy tudjuk, a Holding igazgatóságának asztalán van a folyamat elindítását kezdeményező okirat.

Mint Nagy Róbert ügyvédtől, a TAKA elnök-helyettesétől munkatársunk megtudta, a város és a Gámán Kft. között megkötött hosszútávú szerződés felbontásának lehetőségeit szakmai stáb elemezte, s a tervezett jogi procedúra esetleges kimenetelét taglaló dokumentáció már a Pécs Holding Zrt. vezetői előtt van.

A szerződés semmissé tételével viszont nyilvánvalóan csak akkor foglalkozik majd a bíróság, ha a város valóban peres eljárást kezdeményez. A jogalap az lehet, hogy a pécsi ügyvédek álláspontja szerint nem a PVV Zrt.-vel (a Pécs Holding Zrt. jogelődjével), hanem a várossal kellett volna koncessziós szerződést kötnie a Kerident Kft.-nek (a parkolónak használt területek haszonbérlőjének) illetve a Gámán Kft.-nek (a Kerident parkoló-üzemeltétetésre felkért alvállalkozójának). A jogász úgy látja, koncessziós szerződést kellett volna kötni akkor is, amikor a Kerrident átadta az üzemeltetést a Gámánnak, ehhez pedig az önkormányzat által kiírt nyílt pályázatra lett volna szükség - ilyesmire azonban nem került sor.

Nagy azt mondja, mivel a több százmillió forint perértékű, a semmiség kimondására vonatkozó ügynek kilencszázezer forint az illetéke, aligha elvárható, hogy valaki egy négyezer forintos parkolási bírság miatt indítsa el a folyamatot. Szerinte tehát az önkormányzatának kell ilyen irányú döntést hoznia - a testület ráadásul illetékmentesen harcolhatna igazáért a bíróság előtt.

Mint mondta, amint ez megtörténik, a város arról is határozhat, hogy felmondja a szerződést.

Mindeközben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is felszólította a városvezetést, hogy szüntesse meg a parkolási anomáliákat. Jelenleg ugyanis a parkírozó helyek megváltására kötelezett vállalkozások nem a megváltás arányában kapnak kedvezményes parkírozó helyet, így a Gámán Kft. az ő helyükre is díjat szed - véli a testület.

A PBKIK határozata kifejti, hogy a Gámán Kft. nem fizet a városnak a "parkírozásba bevont területek használatáért, a parkírozó helyek kialakítása, karbantartása a városi adófizetőket terheli, a parkírozó helyek tisztítását a szerződéssel ellentétben, szintén Pécs végzi". A kamara véleménye szerint a rendszert tehát úgy kell átalakítani, hogy az önkormányzati működtetésű legyen.

B. M. - Fotó: Dittrich Éva