Újabb kisközösségi rádió húzta le a rolót, az is pénzhiány miatt

2011. október 28. péntek 18:27

Újabb kisközösségi rádió húzta le a rolót, az is pénzhiány miatt

Pécsett legutóbb szeptember közepén függesztette fel adását - igaz, átmenetileg - egy közösségi rádió, miután nem tudta előteremteni a pályázati támogatáshoz szükséges ötvenszázalékos önrészt. Az idén januárban bevezetett új médiaszabályozás lényeges eleme, hogy megszűnt a kisközösségi rádiók kategóriája, így a nonprofit elven tevékenykedő helyi adók már abból a forrásból sem részesülnek, amelyet a kereskedelmieknek kirótt büntetésekből osztott szét korábban a médiahatóság.

A pécsi belváros egyik jellegzetes helyi adója volt a Periszkóp Rádió, amely szeptember közepétől átmenetileg nem fogható az éterben. Az okok között csak részben említhető a közösségnek addig helyet biztosító Közelítés Galéria bezárása, ám annál nyomósabb érv volt az, hogy a fiatalok nem tudták előteremteni a működéshez elengedhetetlenül szükséges pályázati pénzek ötven százalékra megemelt önrészét.

A Periszkóp egyik munkatársa elmondta, hogy a rádió - jelenleg az USA-ban ösztöndíjasként tartózkodó - vezetője több sikertelen pályázatot követően legutóbb júliusban nyújtott be támogatási kérelmet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA) 200 ezer forintos - egyébként jelképes, négy hónapra szóló - összegre.

Miután a pályázatokat személyesen kell leadni a hatóság központjában, a fővárosba utazás költségeivel (a szerződés megkötése, valamint az elszámolás és az adminisztratív kiadások figyelembevételével) és a szükséges önrész előteremtésével majdnem 300 ezer forint kellett volna a 200 ezres támogatás elnyeréséhez. Ezt a rádió nem tudta finanszírozni, így egyelőre szünetelteti adását, igaz, az interneten ún. konzerv-adások révén még nyomon követhető néhány lelkes munkatárs tevékenysége.

Pécsett egyébként a kisközösséginek minősülő adók közül júliusban az Istenkúton fogható Remete Rádió szüntette meg lineáris műsorszolgáltatását, az adásokat az év közepétől letölthető tartalmú, .comos blogokon teszik elérhetővé az interneten. A kis helyi adók közül Mecsekszabolcson fogható az Origo-Ház Rádió, amely napi négy órában szolgáltat a 87,8 MHz-es frekvencián.

Október elsejétől indította el kísérleti adását a PécsiKékRádió Online, igaz, adása még csak interneten érhető el, ám az elképzelések szerint a későbbiekben földi FM-en is fogható lesz, mint kistérségi adó.

A nagyobb adók közül februárban szűnt meg a Mediterrán Rádió, információink szerint azóta is üres a frekvenciája. A helyi adók közül a Rádió1 Pécs és a Rádió Aktív is hálózatos szolgáltatók, azaz csak a helyi híreket szerkesztik Pécsen. Jelen állás szerint talán csak a korábban a körzeti rádióként aposztrofált MR6 működése áll betonbiztos alapokonabaranyai megyeszékhelyen.

Képünkön Bodács Etele, a Rádió Aktív főszerkesztője.

H. L. B. - Illusztráció: Kováts Judit