Önkormányzati lakások féláron
2011. március 13. vasárnap 18:57
Pécsett jelenleg körülbelül 4300 önkormányzati lakás található, a tervek szerint a város ezekből évente 50-100 ingatlant értékesítene a bérlőknek.
- Fontos hangsúlyozni, hogy csak a határozatlan idejű bérleményekre vonatkozik a vásárlási lehetőség, ez körülbelül kétezer lakást érint Pécsett - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Moór Eszter, az önkormányzat Népjóléti és Sport Bizottságának elnöke.
- Természetesen tudjuk, hogy nem fog mindenki élni a vételi joggal. Arra számítunk, hogy nagyjából 50-100 bérlő veszi majd meg az ingatlant, így öt éven belül 150 és 500 millió forint közötti összeg folyhat be. A vásárlásra vonatkozó igényt már lehet jelezni, adatokkal egy hónap múlva tudok szolgálni - tette hozzá.
Kérdésünkre, mely arra irányult, hogy - a bérlők és a város mellett - a lakásmaffia is jól járhat-e a kezdeményezéssel, Moór Eszter kifejtette: az önkormányzat minden törvényes eszközt bevet annak érdekében, hogy megakadályozza a lakásmaffia nyerészkedését.
- A gyanúsnak tűnő lakásvásárlásokat górcső alá vesszük, így mindenképpen vizsgálni fogjuk, hogy hátrányos helyzetű, alacsony jövedelmű embereknek valóban lehet-e elegendő pénzük a vásárlásra - mondta a bizottsági elnök.
Bár az ország többi településéhez hasonlóan Pécsett is kevesebb önkormányzati lakás áll rendelkezésre, mint amennyi szükséges lenne, az ingatlanok eladásával nem lesz rosszabb a helyzet, sőt.
- Az említett lakásokat amúgy sem tudnánk másnak utalni, hiszen a tulajdonjog még át is örökíthető vagy eladható, hiszen határozatlan idejű szerződésekről van szó. A város lakásgazdálkodása szempontjából tehát ezek az ingatlanok forgalomképtelenek - mondta Moór Eszter, hozzátéve, hogy a befolyt összeg lehetővé teszi, hogy más lakáspolitikai eszközökkel (például lakbértámogatással vagy a fecskeház-program fejlesztésével) segítse a város a rászorulókat.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács,...
- Figyelem! Keddig adható be az...
- Ultramodern diagnosztikai eszközökkel...
- Akár zongorázhatunk is a pécsi...
- Nemzetközi érdeklődés fókuszában a...
- Szándékosan gázoltak el két embert...
- Nem tanult a hibájából, durva bírság...
- Előnevelt süllők tízezreit...