Az unióhoz pályázik a munkaügyi központ az Elcoteq csődje miatt

2011. október 11. kedd 18:35

Az unióhoz pályázik a munkaügyi központ az Elcoteq csődje miatt

A múlt hét végén eldőlt, miután az Elcoteq csődöt jelentett, a pécsi üzemnek is befellegzett. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is ezer sebből vérző baranyai gazdaság nyakába a beszállítókkal együtt körülbelül ezerhétszáz-ezernyolcszáz munkanélküli szakad. Janovics László, a megyei munkaügyi központ igazgatója szerint a mostani gazdasági helyzetben nem lesz egyszerű számukra állást találni, de bízik abban, hogy uniós forrásból pénz érkezhet a helyzet kezelésére. 

Papíron még mintegy ezerötszáz embert foglalkoztat közvetlenül az Elcoteq Pécsett, ám a gyárban már alig van ember. Mint azt Novodárszky Bélától, az Elcoteq Vasas Szakszervezet vezetőjétől megtudtuk, hétfőn délelőtt például mindössze tizenöten vettek részt a termelésben.

Ha azonban az üzem végleg bezárja kapuit, az említett ezerötszáz embernél jóval több válik munkanélkülivé, a cégnek ugyanis több baranyai partnervállalkozása van, elég az étkeztetést és a dolgozók szállítását végző cégekre gondolni.

Szerettük volna megtudni, pontosan hány megyei munkahely szűnik meg a beszállítókon keresztül, ám hiába hívtuk az Elcoteq pécsi üzemét, senki sem vette fel a telefont.

Kilencven nap után közmunka

A megyei munkaügyi központ tájékoztatása szerint az állásukat vesztett emberek legfeljebb kilencven napig álláskeresési járadékra jogosultak, melynek maximális összege 78 ezer forint havonta. Ha öt éven belül nem érik el a nyugdíjkorhatárt és képzésben sem vesznek részt, a következő lépcsőfok a közmunka, ezért képzettségtől függően 57, illetve 78 ezret lehet hazavinni napi nyolcórás munkáért cserébe.

Mindenesetre Pécsnek és a megyének a csőd felér egy katasztrófával. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint jelenleg több mint 28 ezer álláskereső van Baranyában, így az Elcoteq bezárásával számuk harmincezer fölé emelkedik.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjára az elkövetkező hónapokban hatalmas teher hárul majd, az intézmény igazgatója arról tájékoztatta hírportálunkat, európai uniós pályázati forrásból segíthetik a bajba jutottakat.

- Még mielőtt a sajtóban napvilágot láttak volna a cég nehéz anyagi helyzetéről szóló hírek, hozzákezdtünk annak a pályázati anyagnak a megírásához, mellyel Brüsszeltől  forráshozjuthatunk. Tőlük az álláskeresők képzéséhez, bértámogatásukhoz kaphatunk pénzt vagy esetleg ahhoz, hogy vállalkozóvá válásukat segítsük - fogalmazott Janovics László.

A támogatás feltétele, hogy a pályázók igazolják, a munkáltató nehéz anyagi helyzete a gazdasági válságra vezethető vissza.

- A pályázati anyag még nem készült el, természetesen a vállalat menedzsmentjével azon vagyunk, hogy minél hamarabb elküldhessük a dokumentumot - tette hozzá.

Hogy mikor bírálják el az anyagot, nem lehet tudni, Magyarországról ugyanis ilyen jellegű pályázat még nem érkezett az unióhoz, így még nincsenek tapasztalatok erre vonatkozóan.


Képünk
illusztráció. 

Palotás P.