Az áruház parkolójában mondtak fel kedden a pécsi Baumax dolgozóinak
2015. április 07. kedd 16:51

Hírportálunk értesülése szerint kedden délután mondtak fel a pécsi Baumax körülbelül ötven dolgozójának a barkácsáruház parkolójában.
Úgy tudjuk, az alkalmazottak körében az elmúlt napokban bizonytalanságot okozott, hogy az áruházlánc közös megegyezéssel kívánta megszüntetni munkaviszonyukat. Amint egy neve elhallgatását kérő egykori munkatárstól megtudtuk, ez esetben a cég nem a teljes illetmény, hanem az alapbér után számolta volna a végkielégítés összegét.
Ez - forrásunk szerint - több tízezer, vagy akár egyes dolgozók esetében több százezer forintos kiesést jelentett volna. Mindezt a dolgozók elfogadhatatlannak tartották, de szerencsére mégsem ez a forgatókönyv valósult meg.
A cég végül kedden délután, az áruház parkolójában átadott, rendes felmondással szüntette meg pécsi alkalmazottai munkaviszonyát, így a végkielégítés mértéke is magasabb, az egykori alkalmazottak által elvárt szintű lesz. Információink szerint az érintett közel ötven egykori Baumax-dolgozó nagy része már talált új munkahelyet. Körülbelül tízen vannak, akiknek ez még nem sikerült.
EQM - Illusztráció: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még jobban berobban a tavasz:...
- Uszadékfával ütközött, léket kapott...
- A NAV baranyai ellenőrei is...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén biztosan nem szállnak el a...
- Orbán Viktor: megemeltük a...

