Átadja a város a parkolódíjakat a Biokomnak a városüzemeltetésre

2011. május 13. péntek 09:13

Átadja a város a parkolódíjakat a Biokomnak a városüzemeltetésre

A város működtetésére kívánja fordítani Pécs azt az évi több százmillió forintot, melyet idén novembertől remél a helyi fizetőparkolók átvételétől és üzemeltetésétől.

Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta: az e tevékenységből befolyó pénzt a város működtetésére kell költeni. Vagyis ebből finanszíroznák például a közterületek gondozását is. 

Hozzátette, június végéig elkészül a pécsi fizetőparkolók üzemeltetésére vonatkozó koncepció. Ebben rögzítenék, hogy a feladatot helyi önkormányzati cégek közreműködésével kívánják megoldani, de az eredményes munkához alvállalkozók bevonására is szükség lehet.
   
Az MTI úgy értesült, hogy egy elképzelés szerint a Biokom Kft. komoly szerephez jutna a parkolók üzemeltetésében. Az elsősorban hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati társaságnak idén át kellett vennie a városüzemeltetési feladatokat a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-től, a tevékenység ellátásának anyagi fedezetét a közgyűlés azonban nem biztosította számára. Ezt a hiányt, vagy egy részét a parkolási bevételekből pótolnák.
   
Az Országgyűlés tavaly júniusban döntött a közterületi parkolás szabályainak módosításáról. Ennek értelmében, ha a magáncégekkel kötött korábbi szerződések kifutnak, a fizetőparkolók önkormányzati üzemeltetésbe kerülnek.
   
Pécsen idén október 31-én jár le a Gámán Kft-vel kötött tízéves szerződés. A kontraktus felbontásának lehetőségét már évekkel ezelőtt kereste a város, de mivel a cég a szerződés felmondásának okán százmilliós kártérítésre tarthatott volna igényt, a nehéz anyagi helyzetben lévő baranyai megyeszékhely nem kockáztatta meg a "szakítást".

Képünk illusztráció.

Forrás: MTI - Fotó: Kováts Judit