2006 ősze: rendőrállam KáEurópában

2008. április 09. szerda 23:29

2006 ősze: rendőrállam KáEurópában
A Polgári Fórum Egyesület vendége volt a 2006 őszén ártatlanul meghurcolt két fivér, Kruchina Károly és Vince. A fiatalok szerdán meséltek az ellenük folyó ügyről és letartóztatásukról is a Pécsi Hittudományi Főiskolán rendezett esten.

Révész Mária (Fidesz), az egyesület elnöke szerint azért szervezték az összejövetelt, hogy felelevenítsék a 2006-os budapesti eseményeket, amelyről itt - bár megmozdulások Pécsett is voltak - keveset tudni. "A szeptemberi események után október 23-án szembesült az ország az addig elképzelhetetlen rendőri intézkedésekkel, amelyekben" szerinte "érezhető volt a szándékosság", és az azóta eltelt időszakban sem tárták fel pontosan, hogy az eseménysor hátterében mi is állt. 

Kruchina Károly, az egyik áldozat szerint nagyon keveset tudnak az emberek arról is, hogy a 2006 szeptember 18-át követő 20-a és 23-a között mi zajlott a fővárosban. Ezekben a napokban, mint mondta, a Budapesten a Nagykörút és a Duna által határolt területen belül éjfél és hajnali három között elképesztő hajtóvadászat zajlott, amely során több mint száz fiatalt tartóztak le. Olyanokat is, mondta, akik csak sétáltak, vagy éppen a környéken laktak és lementek az utcára - köztük őt és testvérét is.

A huszonéves fivérek „szerencséje" csak annyi volt, hogy két amerikai újságíróval együtt mentek hazafelé a Kossuth téri tüntetésről, és később ők tanúsították ártatlanságukat a rendőrök rájuk nézve terhelő vallomásaival szemben.

Károly, esetükről szólva elmondta, azonosítójel nélküli csuklyás rendőrök verték, majd tartóztatták le őket, ezt köveően pedig előzetes letartóztatásban voltak néhány napig. Később háziőrizetbe kerültek, végül lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el velük szemben.
 
Az ügyészségi nyomozást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indították ellenük. A fiatalember úgy véli, a legszomorúbb a történetben az, hogy a rendőri akcióhoz az ügyészség és a nyomozati bíróság is asszisztált - három hónappal később viszont megszüntették ellenük az eljárást, mert az ügyészség nem tudta bizonyítani állításait.

Testvére, Vince azt mondja, tizenhat évvel a rendszerváltás után, egyszerűn felfoghatatlan ami történt. Azt sem érti, hogy a ma újra a pécsi egyetemen oktató akkori igazságügyi miniszter, Petrétei József miként tud ma a fiatalok, a hallgatók szemébe nézni?

A Magyar Nemzet munkatársa, Kormos Valéria a kezdetektől fogva követte a letartóztatott fiatalok sorsát, s Balog Zoltán és Ékes Ilona, a Fidesz országgyűlési képviselői, valamint Ács Sándorné agrármérnök is próbáltak segíteni rajtuk.

Az újságírónő úgy látja, továbbra is homály fedi, mi történt az alatt az öt-tíz nap alatt, amit a fiatalok úgy töltöttek a börtönökben, fogdákban, hogy a szülők semmilyen érdemi felvilágosítást nem kaptak arról, mi van gyermekükkel. Mint mondta, tud arról is, hogy az elfogottakat meztelenre vetkőztették, vagy, hogy az ügyészség négyszáz oldalas dokumentumokat is összetákolt - de még így sem tudták az ártatlanokat elítélni.

A Kruchina-testvérekkel szembeni eljárást 2006 decemberében szüntette meg az ügyészség. A fivérek kártérítési pert indítottak az Magyar Állam ellen - a következő tárgyalás júliusban lesz.

Mint ismert, Vince és Károly a közelmúltban vehette át - a Nyitrán megvert magyar lány, Malina Hedvig mellett - a Polgári Magyarországért Alapítvány díját. Az indoklás szerint azért kapták az elismerést, mert kiszolgáltatottságukon túllépve a nyilvánosság erejét, a jogi lehetőségeket felhasználva üzentek a rendőri brutalitás ártatlan elszenvedőinek: ne féljenek, ne hagyják magukat.

Kép és szöveg: B. M.