Öt busszal veszik be a fővárost a pécsi hallgatók

2011. október 22. szombat 19:37

A pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) együtt szervezte le budapesti országos tüntetését, amelyre öt buszt indítanak 27-én, csütörtökön Pécsről.

Az egyedül Pécsett indított, a felsőoktatási törvény tervezet ellen tiltakozó petíciót több mint négyezren írták alá. Ezt a diákok véleményével együtt az EHÖK egyenesen a képviselők asztalára juttatta, de érdemi változás nem történt az EHÖK szerint. 

A HÖOK-kal egyeztetve Pécsett nem volt helyi megmozdulás, az erőforrásokat a pesti országos tüntetésre fordította a két csoport, melyet október 27-én tartanak délután öt órától az oktatási tárca fővárosi épülete előtt. 

Pécsről öt busz viszi a tüntetőket a Tudásközpont parkolójából délután egy órakor.

„Továbbra is ki kell állnunk jogainkért, valamint egy olyan felsőoktatásért, mely hazánk, egyetemeink, saját jövőbeni életünk és az elkövetkezendő generációk felemelkedését szolgálja. A mostani koncepció nem erről szól, és véleményünket figyelmen kívül hagyva született. Meg kell mutatnunk, hogy ennek a politikának vége, teljes jogú állampolgárok és felelős értelmiségiek vagyunk! Nem hagyjuk, hogy átnyúljanak a fejünk felett!" - áll az EHÖK indoklása honlapjukon.

 


 

Forrás: pecsiehok.hu