KDNP: nem a regisztráció egészét vetette el az Ab
2013. január 04. péntek 16:21

A KDNP tudomásul veszi a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági (Ab) döntés érdemi részét, fontosnak tartja ugyanakkor, hogy a testület nem a regisztráció egészét, hanem annak kiterjesztését vetette el.
Az Ab pénteken alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a központi névjegyzékbe vétel iránti kérelem előterjesztésének lehetősége a választópolgárok bizonyos csoportjainál éppen a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a regisztráció.
A kereszténydemokraták az MTI-hez eljuttatott reagálásukban azt írták, a döntés érdemi részét tudomásul vették, és úgy vélik, azzal, hogy Áder János köztársasági elnök normakontrollt kért a jogszabályról, hosszas viták végére tett pontot.
A kisebbik kormánypárt fontosnak tartja, hogy az Ab nem az előzetes feliratkozás egészét, hanem annak kiterjesztését vetette el.
"A célunk továbbra is az, hogy világos, átlátható törvény alapján történjen meg a következő, szabad választás" - hangsúlyozták.
A KDNP közleményében arra is kitért, nem tartja elfogadhatónak, hogy az Ab határozatát a kihirdetés előtti napon egyes hírportálok közlik és kommentálják. Szerintük az ilyen eljárás jogállami keretek között nem szolgálja az Alkotmánybíróság és általában a bíráskodás tekintélyének megőrzését.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizennyolc határsértőt kapcsoltak le...
- Fotósok számára indul túra az...
- A helyzet fokozódik: akár harminchat...
- Ragadós volt a példa: már minden...
- Vége a pótlóbuszozásnak, újra a...
- Mindent újjáépítenek az olasz...
- Még megmentette gazdája életét, aztán...
- Milovanovic: a migránsok szétrágják a...
- Italozás után a szemetesben pihent,...
- Kórházi helyhiány miatt az anyja...

